2024.10.13.

Jöhet a huszadik forduló a vármegyei egyben

Diósjenőn nyerne a Karancslapujtő, a Mohorát látja vendégül az Érsekvadkert, a Szécsényt fogadja a Bánk-Dalnoki Akadémia.

Ezen a hétvégén a huszadik kört rendezik meg a vármegyei első osztály 2023/2024-es idényében. Mindegyik bajnokit szombaton bonyolítják le. Nézzük meg, mire számítunk a soros műsor kapcsán!

Vármegyei I. osztály, 20. forduló:

2024. április 6. (szombat), 16.30:

Diósjenő SE-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE

Egyértelmű esélyesként tekinthetünk az előző körben nagyon fontos rangadót megnyerő vendégekre, akiknek ezúttal illene hozniuk a kötelezőt. A nehéz menet elébe néző házigazdák éppen ellenkező utat jártak be a mögöttünk hagyott fordulóban, elég komoly zakót öltettek magukra idegenben. Az említett fiaskó után vélhetően nem is lesz könnyű felállniuk a házigazdák, pedig most minden erejükre szükség lenne… Gyakorlatilag csak az ismerősebb környezetbe kapaszkodhatnak bele a hazaiak, minden más érdemi tényező a másik oldal sikerét vetíti előre, nem hibázhat az éllovas, kellő odafigyeléssel pedig egy kifejezetten sima győzelem is benne lehet a pakliban.

Bánk-Dalnoki Akadémia-Szécsény VSE

Helyszín: Berkenye.

Ezen párosítást megelőzően nyugodt szívvel elláthatjuk több sansszal az egyik résztvevőt, a papírforma szerint nem szabadna megbotlaniuk a soros találkozójukat Berkenyén megrendező házigazdáknak, akik a lehető leghamarabb kijavíthatják az előző rangadójukon elszenvedett vereséget. Abszolút pozitívnak mondható eredményeket követően kelnek útra a szécsényiek, mindenképpen jelzésértékű lehet, hogy az elmúlt két körben élcsapatokkal ikszelt Tőzsér Zsolt brigádja. Az említett meccseken bemutatott teljesítményre a későbbiekben építhet ugyan a dörzsölt szakember együttese, mégis úgy véljük, ezúttal a pályaválasztó gárda számára állhat a zászló.

Érsekvadkert SE-Unicum FC Mohora

A kiemelkedő csörtét nélkülöző forduló legérdesebbnek ígérkező mérkőzésének vághatnak neki a felek, bár a jelenleg bronzérmes pozícióban tanyázó ‘vadkertiek esélyes mivolta tagadhatatlan. Ehhez a vélekedéshez viszont egészen biztosan lesz egy-két határozott szavuk a legutóbbi fordulóban lehengerlő játékkal diadalmaskodó vendégeknek is, akik most egy meglepetéssel hívnák fel magukra a figyelmet. Egy ilyen tett bizony bravúr volna a javából, amennyiben valós tudásukkal rukkolnak elő a házigazdák, közelebb lehetnek egy pozitív eredmény eléréséhez, érdemes lesz azonban résen lenniük, ha nem szeretnének hoppon maradni.

Bátonyterenyei TC-Építők KC

Igen csak úgy tűnik, az előzetes várakozásokról szólhat ez a forduló, elvileg ebben a párharcban sem szabadna pardont ismerniük a táblázaton jóval előrébb fellelhető vendégeknek. A bátonyiak eléggé fájó fiaskóban voltak érintettek az elmúlt körben, alsóházi helyosztón kaptak ki, így megint sereghajtókká váltak. Nyilván mielőbb ellépne az említett pozícióból Forgó Péter brigádja, az viszont kiemelkedő cselekedetnek minősülne, ha éppen most mászna ki a gödörből az első tavaszi sikerére továbbra is váró armada. A salgótarjániak szeretnének a felsőházi rájátszásba jutni, így szemszögükből kiemelte lényeges volna egy győzelem, amit vélhetően el is fognak majd érni.

Pásztó SK-Szendehely FC

Ez az összecsapás némiképp változatosabb lehet, ezzel együtt, kár tagadni, hogy esélyesként jelölhetjük meg a masszívabbnak tűnő pásztóiakat. Smelkó Károly brigádja végérvényesen még nem tudott le a felsőházi rájátszásról, erre a forgatókönyvre viszont leginkább már csak matematikai sansz mutatkozik. Ami tuti, hogy szombaton nyerni kellene a reménykedéshez. A vendégek otthoni fiaskóval hangoltak, legutóbbi két idegenbeli fellépésüket azonban behúzták, és vélhetően valami hasonlóra készülnek most is… Ez a történés azért nem igazán van benne a levegőben, saját játékterükön minden adott lehet a házigazdák számára ahhoz, hogy behúzzák a pontokat.

Héhalom SE-Berkenye SE

Mindkét résztvevő kellemes lelkiállapotban készülődhet, hiszen egyaránt győztek a mögöttünk hagyott fordulóban. A tavasszal már három sikeres manővernél tartó héhalmiak idegenben húztak be emlékezetes csatát, míg a látogatók jó pár forduló elteltével tudtak megint nyerni, ezáltal elmozdulva a nem túl szívderítő utolsó helyről. Úgy érezzük, több sansszal illethetjük a házigazdákat, akik otthonukban újra képesek lehetnek egy pozitív eredmény elérésére. Kategorikusan azonban nem merjük leírni Rusvay Gergely alakulatát, jó napot kifogva, megnehezíthetik ellenlábasuk dolgát a berkenyeiek, összességében viszont, jobbik arcukat felvonultatva, meglehet a vágyott siker a hazaiaknak.