2024.05.27.

Jöhet a tizenharmadik forduló a vármegyei egyben

Pásztóra hivatalos a Silver Tüzép-Karancslapujtő, a Héhalom ellen sem lassítana a Bánk-Dalnoki Akadémia, a Szécsénnyel szemben javítana az Érsekvadkert.

Ezen a hétvégén a tizenharmadik körrel folytatódik a vármegyei élvonal 2023/2024-es kiírása. Szokásos módon, mindegyik érintett bajnokit szombaton rendezik meg. Nézzük meg, mit várunk az aktuális műsor kapcsán!

Vármegyei I. osztály, 13. forduló, 2023. november 11. (szombat), 13.30:

Pásztó SK-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE

Immáron tizenkét bajnoki óta tart a hibátlan éllovas menetelése, egy körrel ezelőtt hat gólig jutva diadalmaskodott Szabó Gábor legénysége. Ezúttal is esélyesként jelölhetjük meg a listavezetőt, érdemes azonban megjegyezni, hogy vélhetően nem fogják olcsón adni a bőrüket a kiváltképp otthonukban bárkire veszélyes házigazdák, akik lehetőségeikhez mérten, szeretnék megnehezíteni ellenfelük dolgát. A felsőháza rájátszásba való bejutásért küzdő pásztóiak egy súlyos vereséget követően idegenben csíptek el egy fontos döntetlent a mögöttünk hagyott fordulóban, ezúttal azonban hatványozottan komolyabb próbatétel vár Smelkó Károly legénységére. A hazaiak joggal remélhetik, hogy belekapaszkodhatnak a számukra ismerős környezet által járó előnyökbe, összességében viszont, amennyiben nem történik meglepetés, ezt a meccset is képesek lehetnek behúzni az aranyéremért hajtó ‘lapujtőiek.

Bánk-Dalnoki Akadémia-Héhalom SE

Helyszín: Diósjenő, műfüves pálya.

Egyértelmű esélyesként tekinthetünk a soros ellenlábasukat ezúttal Diósjenőn fogadó házigazdákra, a papírforma szerint nem hibázhat a pontvadászat második helyezettje. A mezőny középső harmadához tartozó látogatók két sima vereséget tudhatnak maguk mögött, és bár lenne mit kijavítaniuk, vélhetően nem mostani kiruccanásuk alkalmával fognak visszatérni a helyes útra. A pályaválasztó gárda zsinórban négy fellépését is behúzta, egyben van Szász Jenő brigádja, amennyiben pedig nem történik valamilyen váratlan fordulat, a mostani küldetésen újabb magabiztos sikerrel lehet folytatni az eredményes hadjáratot. A héhalmiak elsősorban a tisztes helytállásban bízhatnak, egyébként minden más érdemi tényező a magasztosabb célokért iparkodó másik oldal győzelmét vetíti előre, nincs benne a levegőben, hogy megbotolhat a favorit.

Érsekvadkert SE-Szécsény VSE

Október közepe táján valami megtört a korábban jó darabig százszázalékos mérleggel rendelkező hazaiaknál, a mögöttünk hagyott négy bajnokin egy alkalommal sem tudott három pontot prezentálni Nyikos József alakulata. Egy ki nem állást két közvetlen riválistól elszenvedett vereség, majd egy nem túl kellemes döntetlen követett. Volna mi köszörülni azon a bizonyos csorbán, talán soros erőfelmérőjén kijavíthatja korábbi botlásait a jelenleg a dobogó legalsó fokán tanyázó armada. A szécsényiek egy szép siker után nem túl szívderítő fiaskóban voltak érintettek, nehéz feladat elébe néz Tőzsér Zsolt, valahogy össze kellene kapnia övéit. Alapjáraton véve, nem érezzük úgy, hogy lenne keresnivalójuk a vendégeknek, jókora kalapemeléssel illethetnénk őket, ha bármilyen formában meg tudnák fricskázni az acélosabbnak tetsző ‘vadkertieket.

Berkenye SE-Építők KC

Önbizalom tekintetében perpillanat jól kinéző társulatok nézhetnek egymással farkasszemet ebben a párosításban. Bár a táblázaton elfoglalt pozíciók alapján nyugodt szívvel megállapítható, hogy előzetesen jóval több sansszal ruházhatjuk fel a komolyabb törekvésekkel bíró salgótarjániakat. A házigazdák nagy örömükre idegenben tudtak nyerni az előző fordulóban, a még komolyabb boldogságot pedig az jelentette, hogy a sikernek hála, egyelőre nem az övék a sereghajtó titulus. A vendégek két könnyed győzelemmel melegítettek, mely összecsapásokon ráadásul egyrészről termelték a gólokat, másfelől pedig lehúzták a rolót. Az említett emlékek után ezúttal is nyernie kellene Csatlós Tamás csapatának, ugyan a berkenyeieket nem szabad leírni, mégis nemes cselekedetként könyvelnénk el, ha húzna egy váratlant Rusvay Gergely együttese.

Szendehely FC-Unicum FC Mohora

A táblázaton egymás szomszédságában fellelhető társaságok csapnak össze ezen a mérkőzésen, nagyjából megegyező esélyekkel. Jelenleg két bajnoki egységgel van többjük a látogatóknak, akik egy esetleges siker segítségével le is szakítanák magukról közvetlen riválisukat. Mivel Baranyi Tibor legénysége még szemezget a felsőházi rájátszást jelentő negyedik hellyel, ilyen téren sem mindegy, milyen végkifejlettel pereg le az ütközet. A hazaiak három győzelem után sima vereséget szenvedtek az előző körben, így most otthonukban vigasztalódnának, ehhez viszont egészen biztosan a legjobbjukra lesz szükség, máskülönben megint fejet kell hajtaniuk. Mindenképpen a szendehelyiek mellett szól az ismerősebb játéktér, ettől függetlenül viszont maximális fordulatszámon pörögve képesek lehetnek a három pont megszerzésére a döntetlennel hangoló mohoraiak.

Bátonyterenyei TC-Diósjenő SE

Abszolút kiegyenlítettnek ígérkezik ez a viaskodás, ráadásul vérbeli hatpontos csörtének nevezhetjük a találkozót. Perpillanat három egységgel vannak a sereghajtó előtt a mögöttünk hagyott hétvégén bravúros remit zsebre tevő vendégek, akik így akár el is léphetnének a bátonyiaktól, nyilván azonban ehhez lesz egy-két szava Forgó Péter brigádjának is. A házigazdák egyaránt vereséggel zártak legutóbbi hét küldetésüket, mindenképpen meg kell viszont jegyezni, hogy az utóbbi időben a mezőny legjobbjaival szemben mutatott magáról pozitív képet a rendre emelt fővel veszítő gárda. A fiaskók miatt időközben alászálltak az utolsó pozícióba a hazaiak, akik nem sokáig maradnának ott, akár már szombaton tennének a feljebb lépés érdekében. Maradjunk annyiban, egy ki-ki meccsre számítunk, ahol tényleg bármi előfordulhat, kis dolgok dönthetnek.