2024.10.13.

Simán nyert idegenben a Héhalom

Öt gólig jutott Szécsényben Berkes László csapata.

Szombaton a Héhalmot fogadta a Szécsény a vármegyei élvonal tizenhetedik fordulójában. Élsebben vágtak neki a meccsnek a vendégek, akik pár perc alatt megszerezték a vezetést, majd az első negyedóra letelte után újra beköszöntek. Ezt követően sem tudtak megújulni a hazaiak, de a szünetig nem esett újabb gól. A fordulást követően két újabb góllal rukkoltak elő a látogatók, egyúttal eldöntve mindent. A mérkőzés utolsó szakaszához érve megadták a kegyelemdöfést is a héhalmiak, akik végül sima, öt nullás sikert könyvelhettek el.

Vármegyei I. osztály, 17. forduló:

Szécsény VSE-Héhalom SE 0-5 (0-2)

Szécsény, 70 néző. Vezette: Varga F. (Szemesi Zs., Pálinkás S.)

Szécsény VSE: Csampa – Szokács, Juhász, Molnár, Nánási (Gombár, 46.) – Pozsár, Rácz R. – Kovács S. (Szép, 74.), Oláh Á., Kántor – Holman (Lőrik, 46.). Vezetőedző: Tőzsér Zsolt.

Héhalom SE: Szilágyi – Vasas, Abért, Matusik (Berkes, 85.), Kolarovszki – Hajdú J., Lakatos, Nguyen, Fodor – Gólya (Baranyi A., 62.), Balog B. Edzők: Berkes László, Farkas Ferenc.

Sárga lap: Molnár, Kántor, Gombár, Kovács S., ill. Lakatos

Gól: Hajdú J. (9.), Balog B. (17., 56.), Fodor (61.), Baranyi A. (70.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Tőzsér Zsolt:Nagyon nehéz öt null után nyilatkozni. Úgy néz ki, egyedül itt nem tudok csapatot csinálni, valamilyen oknál fogva, pedig úgy érzem, itt dolgozom a legtöbbet és a legagilisabban. Mégsem jön valahogy össze ez az egész. Nem tudom, mi az oka. Mikor azt hisszük, jó úton vagyunk, mindig jön egy ilyen zakó. Nem tudok azzal mit kezdeni, hogy kulcsjátékosok heti egyszer vagy annyiszor sem járnak edzésre. Öt vagy két hétre eltűnnek meccsek előtt… Nyilvánvaló, hogy amatőrök vagyunk, de ebben az osztályban sem megy el ez! A mérkőzésről annyit, hogy minden csapatrészben jobb volt az ellenfél. A továbbiakat meglátjuk…

Berkes László: Megint nagyon fontos mérkőzésen sikerült begyűjtenünk a három pontot. Hasonlóan, mint a múlt héten. Ezek hatpontos meccsek az érintett csapatok számára. Ami pozitív, és még jobban örülök neki, mint a nagyarányú győzelemnek, hogy a csapat játéka folyamatosan fejlődik. A csapategység egyre inkább erősödik. Úgy gondolom, ez egy folyamat, és nagyon bizakodó vagyok, hogy ennek még nincs itt a vége. Jó pályán, jó időben, jó ellenféllel játszottunk. Persze akadt egy-két szóváltás, de egyébként egy kellemes megye egyes meccset láthattak, akik kijöttek. A hazaiaknak is volt egy-két lehetősége, de hála istennek, a kapuban is rendben voltunk, illetve a védelmünk is extrát teljesített. Nem fér kétség a győzelemhez.