2024.05.09.

Fontos sikert aratott a Bánk-Dalnoki Akadémia

A tavaszi idény korábbi részében remekelő Építők ellen nyert újabb bajnokit Kárpáti Zoltán együttese.

Szombaton Diósjenőn fogadta az Építőket a Bánk-Dalnoki Akadémia a vármegyei első osztály tizenhetedik körében. Az első félidőben a salgótarjáni alakulat volt meggyőzőbb, de csak helyzeteket jegyezhettünk fel, a jól védő Borsi lehúzta a rolót. A második etapra fordult a kocka. Lendületbe kerültek a házigazdák, akik az ismét parádés teljesítménnyel előrukkoló, ezúttal triplázó Kiss Károly vezérletével két vállra fektették ellenfelüket. Ugyan a hajrában egy alkalommal kapituláltak a vendéglátók, ez csak halovány vigasz volt. Végül három egyre nyert a pályaválasztó csapat. Őrzi hibátlan tavaszi mérlegét Kárpáti Zoltán legénysége.

Vármegyei I. osztály, 17. forduló:

Bánk-Dalnoki Akadémia-Építők KC 3-1 (0-0)

Diósjenő, műfüves pálya, 70 néző. Vezette: Lucián J. (Nagy P., Csathó Zs.)

Bánk-Dalnoki Akadémia: Borsi – Török, Hajdu, Frey, Sándor M. (Gyebnár, 82.) – Szentpéteri, Kovács P. (Bozzai, 76.), Kozma – Haronisz (Bodnár, 76.), Kiss K. (Tadeo, 89.), Járvás (Szieber, 82.). Vezetőedző: Kárpáti Zoltán.

Építők KC: Kaszás – Csatlós D., Szabó J. (Jedlicska, 78.), Ökrös, Tőzsér – Földi, Jakab (Német, 67.) – Budveszel Benett, Gyetvai, Domán – Budveszel Benjámin (Oláh Sz., 78.). Vezetőedző: Csatlós Tamás.

Sárga lap: Kozma, Szentpéteri, ill. Domán, Tőzsér, Budveszel Benett

Gól: Kiss K. (51., 63., 71.), ill. Domán (86.)

Jók: Borsi, Frey, Járvás, Kiss K., ill. Gyetvai, Tőzsér

Kárpáti Zoltán:Két ellentétes félidőt játszottunk, az első az Építőké volt, a második a miénk. Nem kezdtük jól a találkozót, nem tudtuk felvenni a ritmust, elvesztettük a párharcokat, nem szedtük fel a második labdákat, és rettentően idegesen, kapkodva futballoztunk. Ennek egyenes következménye volt, hogy folyamatos nyomás alatt volt a kapunk, de a védőink (néhol hősiesen) állták a sarat, és ehhez társult még egy kiváló kapusteljesítmény is az első játékrészben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szerencsére is szükségünk volt ahhoz, hogy nulla nullával vonuljunk a szünetre. A pihenő alatt átbeszéltük a dolgokat, feljebb toltuk a csapatot és pár dolgot változtattunk! A második játékrészben hatalmasat javult a középpályás labdabirtoklásuk mennyisége és minősége, ezáltal többször jutottunk el a vendégcsapat kapuja elé, sorban dolgoztuk ki a helyzeteket, és Kiss Karcsi klasszis megoldásainak hála, sikerült végül magabiztosan megnyernünk a találkozót. Gratulálok az egész csapatnak és további sok sikert kívánok az Építő csapatának!

Csatlós Tamás: Jó iramú mérkőzést játszottunk! Két ellentétes félidőt produkáltunk. Az első félidő a miénk volt, ahol szerintem egy-két góllal vezetnünk kellett volna. A második viszont a hazaiaké, és ők berúgták a helyzeteiket, így megérdemelt sikert arattak. Gratulálunk nekik a győzelemhez!