2024.04.16.

Megharcolt a sikerért a Pásztó

Hátrányból fordítva gyűrte le az egy félidőt tíz emberrel lejátszó Héhalmot Smelkó Károly csapata.

Szombaton Héhalomban járt a Pásztó a vármegyei élvonal tizennyolcadik körében. Az első félidőben nem találtak egymáson fogást a gárdák, előbb a házigazdák voltak a aktívabbak, majd a szünethez közeledve a másik oldal, de a hálók nem rezdültek meg. Egy piros lapot azért feljegyezhettünk ebben a játékrészben, éppen a pihenő előtt olvadtak tíz főre a hazaiak. Az emberelőny dacára, a második etap elején kapituláltak a látogatók, Fodor vette be a kaput. Kisvártatva egy öngól által érkezett az egyenlítés. Már-már úgy nézett ki, a jól védő Szilágyi eszén nem tudnak túljárni a vendégek, amikor a csereként beszálló Csépe István megtörte a jeget, egyúttal pedig kettő egyes győzelemhez segítette övéit.

Vármegyei I. osztály, 18. forduló:

Héhalom SE-Pásztó SK 1-2 (0-0)

Héhalom, 100 néző. Vezette: Kis Zs. (Elischer M., Kis G. Zs.)

Héhalom SE: Szilágyi – Tancsik, Nagy Á., Abért, Kolarovszki – Fodor, Nguyen, Matusik, Hajdú J. – Balog (Lakatos, 65.), Gólya (Vasas, 75.). Edzők: Berkes László, Farkas Ferenc.

Pásztó SK: Kresák – Almási (Hranek, 73.), Kotasz, Lipták, Kurcsik (Csépe I., 46.) – Kelemen, Percze (Molnár M., 84.) – Hegedűs, Dinka (Ocsovszki, 63.), Békési (Szőllősi, 46.) – Tari. Vezetőedző: Smelkó Károly.

Sárga lap: Tancsik, Nguyen, Szilágyi, ill. Békési, Kelemen, Almási

Piros lap: Matusik (45., Héhalom SE)

Gól: Fodor (55.), ill. Abért (62., öngól), Csépe I. (83.)

Jók: Szilágyi (a mezőny legjobbja), az egész csapat, ill. Kotasz, Lipták, Csépe, Hegedűs

Berkes László: Egy rangadónak megfelelő színvonal volt a mérkőzés. A meccs első harmadában olyan stratégiát választottunk, ami szerintem ült. Azt érzem, hogy akkor domináltunk. Utána sajnos történt egy kiállítás, ami teljesen megváltoztatta a játék képét. Az első félidő lement gól nélkül, majd a szünet után tíz emberrel megszereztük a vezetést. Nem bírtuk ki azonban a nyomást és sikerült fordítania a Pásztónak. Akik kilátogattak, egy jó színvonalú, szórakoztató, izgalmas találkozót láthattak. Úgy gondolom, ennek a vármegyei egynek ilyen meccsekre van szüksége. Gratulálok az ellenfélnek! Megyünk tovább. 

Smelkó Károly:Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz, és az is volt. A mérkőzés elején a héhalmi center fölé rúgta a kihagyhatatlant. Aztán fokozatosan átvettük a játék irányítását, de ez csak mezőnybéli fölény volt. Ezt követően a kiállítás miatt tíz főre fogyatkoztak a hazaiak. Ekkor mindent feltettünk egy lapra a győzelemért, viszont egy kontrából megszerezte a vezetést az ellenfél. Ekkor még nagyobb nyomást helyeztünk rájuk, és sikerült egyenlíteni. A hajrában már teljesen beszorítottuk a házigazdákat, akik még egy kontrát végigvittek, és nagy szerencsénk volt, hogy a srác nem lőtte be az óriási ziccert. Ezután már felbillent a pálya, és jött „Pite”, majd ahogy azt kell egy rutinos rókának, higgadtan belőtte a győztesgólunkat. Összességében bizony akadozott a játékunk, de erre másnap már senki sem emlékszik! Gratulálok a csapatnak az idegenbeli sikerhez, a masszív hazaiaknak további sok sikert kívánok!

A bajnokság aktuális állása: