Bátonyterenyén győzött Rusvay Gergely ezer sebből vérezve nagyot harcoló együttese.
Szombaton a Berkenyét fogadta a Bátonyterenye a vármegyei élvonal nyolcadik körében. A vendégek tíz emberrel és egy cserejátékossal vágtak neki az alsóházi csörtének. Az első tíz percben igyekeztek is kihasználni a létszámfölényt a házigazdák, de csak helyzetekig jutottak, majd kiegészült a másik oldal. Aztán az összecsapás harmadához közeledve Selmeci révén beköszöntek a látogatók. Ezt követően hiába próbálkoztak a hazaiak, sehogy sem tudtak válaszolni. A hősiesen futballozó nyugat-nógrádiak lehúzták a rolót a lefújásig, végül pedig egy nullra diadalmaskodtak. A szezonban először örülhetett Rusvay Gergely társulata.
Vármegyei I. osztály, 8. forduló:
Bátonyterenyei TC-Berkenye SE 0-1 (0-1)
Bátonyterenye, 100 néző. Vezette: Gecse Z. (Menczel J.)
Bátonyterenyei TC: Kis B. – Zsákai (Berki Sz., 69.), Kiss B., Balogh, Kovács D. (Szekula, 75.) – Bari, Almási, Sasvári, Bakos, Lenkei – Myszor. Vezetőedző: Lászlók János.
Berkenye SE: Maruszki – Földvári D., Földvári Sz., Illés T., Gyenes – Debre, Rusvay, Rottek, Keresztes – Illés Sz. (Schlenk, 83.), Selmeci. Játékos-edző: Rusvay Gergely.
Sárga lap: Földvári Sz.
Gól: Selmeci (27.)
Jók: Sasvári, Almási, ill. az egész csapat
Lászlók János: – Gratulálok a Berkenyének az első győzelméhez és a mérkőzéshez való hozzáálláshoz! Szívvel-lélekkel játszottak a tíz emberrel kezdő vendégek, le a kalappal előttük! A mieinkről annyit, a szív és a lélek újra az öltözőben maradt… Sajnos nagyon gyengén futballoztunk. Ha a játékosok fejben nem teszik magukat rendbe és nem járnak edzésre, akkor csak ezek az eredmények születhetnek. Beadtam a lemondásomat, amit az elnök úr elfogadott. Szombat estétől nem én vagyok a BTC edzője.
Rusvay Gergely: – Azzal kezdeném, szégyen, hogy a Berkenye tíz emberrel kell, hogy elkezdjen egy bajnokit, de szerencsére befutott a balhátvédem, így az első tíz perc után kiegyenesedtünk és megérdemelten szereztünk vezetést. Tudtuk, hogy az ellenfélnek gyors és gólerős támadói vannak, de sikerült helyzet nélkül tartani őket. Akik pályán voltak, mindent beleadtak, büszke vagyok rájuk! Tudom, sokan temetik a berkenyei focit, de üzenem, még élünk! Sok sikert a Bátonyterenyének és köszönjük a vendéglátást!
A bajnokság aktuális állása: