2024.10.12.

Vármegyénk élvonalának négy csapata is kikapott

A Diósjenő, a Berkenye, az Építők és a Mohora is vereséggel zárta soros edzőmérkőzését.

Régiónk első osztályának négy együttese is vereséggel záruló edzőmérkőzésen van túl. A Diósjenő egy budapesti U19-es gárdától, míg a Berkenye a Pest vármegyei második ligás Kismarostól kapott ki. Az Építők és a Mohora egyaránt a Heves vármegyei élvonalában versenyző társulattal szemben maradt alul. Lássuk a részleteket!

Felkészülési mérkőzések:

Diósjenő SE-Budai FC U19 0-4 (0-0)

Diósjenő SE: Tóth R. – Szabó Lénárd, Varga M., Pincze, Haljárszki – Krajcsek, Makkai, Balga – Monostori A., Dávid M., Lami. Csereként léptek pályára: Csabuda, Bregócs, Szunter, Varga Gy., Bőgér D. Játékos-edzők: Varga Gyula, Bőgér Dávid.

Varga Gyula: Az első félidőben jól játszottunk, de helyzeteinket rendre elhibáztuk. Viszont azt gondolom, felülmúttuk a fiatal Budai FC-t. A második félidőben érezhető volt a fáradtság a fiúkon, ellenfelünk hetet cserélt, amivel teljesen felőrölt. Kicsit túlzónak érzem a négygólos vereséget, de a gól az gól. Így alakult! Készülünk tovább, kedden ismét edzőmérkőzés. Megpróbálunk javítani!

Berkenye SE-Fortuna SE-Kismaros 3-5 (3-1)

Berkenye SE: Földvári D. – Rácz, Illés T., Sági (Bábik), Mravik, Sipos – Rottek, Debre G. (Schlenk), Rusvay (Bella) – Mátyás P. (Keresztes M.), Genzelman (Illés Sz.). Játékos-edző: Rusvay Gergely.

Gól: Mátyás P. (3)

Rusvay Gergely: Ezúttal a támadóink maradtak távol és a kapusunk, de az első félidő jól nézett ki, bár nem túlzás, hat-hét góllal kellett volna vezetni, de kicsit elszórakoztuk, így csak három eggyel fordultunk. Próbáltam a taktikát már a kupameccsre kiélezni, ami ült is. Az új igazolások jól illeszkednek a csapatba. A második félidőben sokat cseréltem, jöttek próbajátékosok és el is fáradtunk, hiszen a héten kapták a csúcsterhelést a fiúk. Ráadásul az ellenfél a megye három bajnoka, sok fiatal, sokat futó játékosból állt, így fordítottak. Alakulgatunk, de sajnos sok időnk már nincs a rajtig.

Marshall-Andornaktálya SE-Építők KC 5-4 (2-2)

Építők KC: Kaszás – Szabó J., Ökrös, Földi, Tőzsér G. – Gyetvai, Jakab – Budveszel Benett, Oláh Sz., Budveszel Benjámin – Domán. csereként léptek pályára: Gál, Palotai, Baranyi J. Vezetőedző: Csatlós Tamás.

Gól: Budveszel Benett, Gyetvai, Baranyi J., Ökrös

Csatlós Tamás: – Talán most éreztem legjobban, hogy fáradt a csapat, de ez így van jól, a harmadik héten szoktak ólomlábakon járni a játékosok. Ez most így volt. Attól függetlenül azt mondom, hogy jó meccset játszottunk, egy jó csapat ellen, akik jól igazoltak a nyáron. Azt azért hozzátenném, hogy egy ilyen mérkőzés azért megérdemelne egy játékvezetőt, mert azért voltak olyan gólok, amik érvénytelenek voltak! Van két hét a frissítésre a bajnoki rajtig! Remélem, minden rendben lesz ebben a két hétben is!

Unicum FC Mohora-Gyöngyöshalász SE 2-5 (1-3)

Unicum FC Mohora: Deme – Pécsi, Kotasz, Telek, Lavkó – Pistyúr D., Káposzta, Rácz D., Pistyúr Zs. – Klinger, Szita. Csereként léptek pályára: Széles G., Mátyás Zs., Bartal, Rados, Filip, Benécs. Vezetőedző: Baranyi Tibor.

Gól: Telek, Szita

Baranyi Tibor: – Nagyon szépen köszönjük a Gyöngyöshalász csapatának, hogy segítették a felkészülésünket. Egy nagyon harcos, gyors, kreatív csapattal találkoztunk. Igazából megmutatták, hogy mik a gyengeségeink. Nagyon rendbe kell tennünk a hátsó alakzatot, mivel az öt gólból négyet mi ajándékoztunk az ellenfélnek. Csak be kellett rúgniuk a labdát a kapuba. De úgy érzem, hogy jó úton járunk, és ha sikerül összekapni a védekezésünket, akkor nem lesznek nagy problémáink. Nagyon sok sikert kívánok a Gyöngyöshalász csapatának a bajnokságban!