Csak az utolsó pillanatokban tudott egyenlíteni a mérkőzés nagy részét létszámfölényben lejátszó Patak.
Múlt vasárnap az Érsekvadkert második számú együttesét fogadta a Patak a vármegyei harmadik vonal Nyugati-csoportjának huszonegyedik körbéli rangadóján. Egy büntető révén gyorsan betaláltak a vendégek, de hamarosan jött is a válasz. Nem sokkal később megint a látogatók vezettek, de kisvártatva büntetőből válaszoltak a házigazdák, akik ráadásul még az eset előtt emberelőnybe kerültek egy piros lap miatt. Még a szünetet megelőzően lépésfórhoz jutott a címvédő, Pásztor ért el duplát. A térfélcserét követően egalizáltak a ‘vadkertiek, majd az ismét eredményes Medviknek köszönhetően újfent gólt tudtak elérni. Itt azonban még nem volt vége a nem szokványos csatának, az utolsó pillanatokban remivé tudták módosítani az állást a patakiak, így négy négyes döntetlennel fejeződött be az ütközet. Jár a dicséret Bernhardt László csapatának, hiszen a mérkőzés nagy részét tíz fővel lejátszva tudott elérni egy döntetlent idegenben a nagyot küzdő gárda.
Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 21. forduló:
Patak FC-Érsekvadkert SE II 4-4 (3-2)
Vezette: Csillik B. L. (Szemesi Zs., Istvanovszki A.)
Patak FC: Pincze – Kürtössy (Fábián, 84.), Csókási, Mócsány, Horváth B. – Paulicsek – Oravecz, Váró (Dombi, 75.), Várhegyi, Pásztor (Németh, 68.) – Huttyán (Sinkovics, 64.). Edző: Bella Sándor.
Érsekvadkert SE II: Ivanics – Hustyava (Beluczki, 46.), Majer, Deme, Csiki (Konopás, 88.) – Sipos, Mácsik, Szabó László, Medvik – Szabó Levente (Gubik, 72.), Varga S. Edző: Bernhardt László.
Sárga lap: Hustyava, Majer. Mácsik
Piros lap: Deme (24., Érsekvadkert SE II)
Gól: Várhegyi (9.), Pásztor (25., 34.), Sinkovics (90.), ill. Szabó L. (6.), Medvik (17., 76.), Varga S. (53.)
Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat
Bella Sándor: – Egy nem mindennapi, őrült mérkőzésen, az átlagnál jóval nagyobb színvonalon és iramban, egy fordulatos és gólgazdag találkozón igazságos döntetlen született. Az első félidő felénél megfogyatkozott a vendégcsapat, de lelkesedéssel pótolták az emberhátrányt. Ennek ellenére, a szünetig el is dönthettük volna a meccset, de két ziccernél is rossz döntést hoztunk. A folytatásban volt egy néhány perces pihenő üzemmód, ekkor esélyt adtunk a ‘Vadkertnek a gólhoz, amivel éltek is és megfordították az eredményt! Csapatom egységét és kitartását bizonyítja, hogy a végsőkig küzdöttünk, aminek eredményeképpen az utolsó percben kiegyenlítettünk. Büszke vagyok a csapatra! Ma egy újabb remek sorozatunk, egy két és fél éves hazai győzelmi széria szakadt meg! Gratulálok az Érsekvadkertnek és további sok sikert kívánok nekik!
Bernhardt László: – Rangadóhoz méltó volt ez a mérkőzés. Sajnos a huszadik perc körül kiállították az egyik védőmet. Innentől, több mint hetven percig emberhátrányban játszottunk. Vezettünk egy nullra és kettő egyre, de kiegyenlített a Patak és a szünet előtt már ők vezettek. Aztán sikerült válaszolnunk, sőt még a vezetést is újra megszereztük. A vége felé már annyira elfáradtak a srácok, hogy kaptunk még egyet, így lett döntetlen. A játékvezetésről nem nagyon akarok beszélni, tévedtek ide is-oda is, olyan volt, amilyen. Az biztos, hogy mindkét csapat részéről nagy volt a küzdelem és nyerni szeretett volna.
A bajnokság aktuális állása: