2024.02.22.

Simán nyert idegenben az Érsekvadkert II

Gyenge napot fogott ki a Kétbodony.

Múlt szombaton Kétbodonyban volt jelenése az Érsekvadkert tartalék csapatának a vármegyei legalacsonyabb osztály Nyugati-csoportjának tizenkilencedik körében. Semmit sem bíztak a véletlenre a vendégek, hat perc alatt kétszer is betaláltak. Bár szépen lassan felébredtek a rémálomból a házigazdák, a szünet előtt újra kapituláltak. Ezt követően próbálkoztak a hazaiak is, de a második etap felénél megint gólt kaptak, ráadásul kisvártatva emberhátrányba is kerültek egy piros lap miatt. A hajrában legalább a kozmetikázás összejött a kétbodonyiaknak. Végül simán, négy egyre győztek a látogatók.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 19. forduló:

Kétbodony SE-Érsekvadkert SE II 1-4 (0-3)

Vezette: Trubin B. (Istvanovszki A., Mravik B.)

Kétbodony SE: Rados – Tóth J. (Takács J., 12.)(Melo, 76.), Molnár, Szorcsik, Németh (Boros, 81.) – Kacsári (Bencsik, 51.), Ódor, Jele (Mészáros, 76.), Nagy B. – Valusz, Kovács R. Edző: Bartyik Róbert.

Érsekvadkert SE II: Ivanics – Csejk, Deme, Majer, Tálas- Sipos, Bóna, Gubik (Híves, 60.)(Halai, 69.), Szabó László – Medvik, Szabó Levente. Edző: Bernhardt László.

Piros lap: Nagy B. (65., Kétbodony SE)

Gól: Ódor (84.), ill. Szabó Levente (4.), Szabó László (6., 63.), Sipos (43.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Bartyik Róbert: Saját hibáinkból nagyon hamar kétgólos hátrányba kerültünk, és hiába próbálkoztunk, már nem tudtunk visszajönni a meccsbe. Utána szépen kontrázhattak a vendégek, az eredmény így sajnos még hízelgő is ránk nézve. Jól jön a pihenő.

Bernhardt László:  Nem volt olyan gyenge az ellenfél, mint amit az eredmény mutat. Mondtam a fiúknak, azt szeretném, ha az első negyedórában lekontráznánk őket, és akkor egy-két gólt kellene szerezni, hogy nyugodtabb legyen a játékunk, mert akkor utána úgy tudnánk játszani, hogy nem kapkodunk. Hála istennek, ez sikerült. Hat perc alatt rúgtunk kettőt. Emiatt összezavarodtak a hazaiak. Próbáltak ők is kontrázni, többször is indították Kovács Robit, de Deme Attila nagyon szépen levette őt a pályáról emberfogó pozícióban. A szünetig tudtunk lőni még egy gólt. A második félidőben négy nullnál kaptunk egy tizenegyest kezezés miatt. Messze voltam onnan, de biztos az volt, ha a spori befújta. Az utolsó negyedórát elszórakoztuk. Még két-három gólt szerezhettünk volna ziccerekből. További sok sikert kívánok a Kétbodonynak!

A bajnokság aktuális állása: