2024.05.22.

Nem kímélte ellenfelét az Érsekvadkert II

Méretes zakót öltött magára az Ipolyszög.

Vasárnap Ipolyszögön tette tiszteletét az Érsekvadkert tartalék együttese a vármegyei harmadik vonal Észak-Nyugati-csoportjának kilencedik körében. Pár perc elteltével meg tudták szerezni a vezetést az abszolút esélyesként ringbe szálló vendégek, akik az első etap felénél már kettővel mentek, a szünet előtt pedig még két alkalommal vették be a kaput. A második játékrészben fokozatosan estek össze a házigazdák, aminek az lett a vége, hogy nem kevesebb, mint tizenöt alkalommal kapituláltak. Varga Sándor nyolc találattal vette ki a részét övéi mészárlással felérő győzelméből.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 9. forduló:

Ipolyszögi SE-Érsekvadkert SE II 0-15 (0-4)

Vezette: Tubin B. (Horváth B.)

Ipolyszögi SE: Balla – Selymes (Bogdán, 55.), Keresztes, Horváth, Szemesi – Mestra, Mátyás K., Papp, Gyurcsán  – Muladi, Ábrahám. Játékos-edző: Papp Ádám.

Érsekvadkert SE II: Szekeres – Csiki (Beluczki, 60.), Majer (Szabó Levente, 65.), Farkas (Hustyava, 60.) – Medvik, Mácsik (Őszi, 65.), Szabó László, Sipos – Terenyei, Kovács R., Varga S. Edző: Bernhardt László.

Sárga lap: Varga S.

Gól: Kovács R. (8., 62., 68.), Szabó László (21., 73., 87.), Varga S. (42., 44., 53., 74., 75., 77., 80., 83.), Medvik (60.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Papp Ádám: – Gratulálok az ellenfélnek! Mást nem tudok mondani a mérkőzéssel kapcsolatban…

Bernhardt László: – Gyengék voltunk… Az első félidőben megint nem azt játszottuk, amit szerettem volna. Büntetőt is hibáztunk. Szünetben kicsit helyre kellett rázni a srácokat, és utána már ment az a játék, amit látni szerettem volna.

A bajnokság aktuális állása: