2024.12.22.

Gálával biztosította be ezüstérmét a Mohora

Csúnyán kikapott a korai piros lap által sújtott Bátonyterenye.

Szombaton a Bátonyterenyét fogadta a Mohora a vármegyei élvonal huszonkilencedik fordulójában. Két perc alatt meglett a vezetés a toronymagas favoritként kesztyűt húzó házigazdáknak, majd hamarosan gyakorlatilag végleg el is dőlt a meccs, mivel a látogatók játékos-edzője piros lapot kapott reklamálásért. A szünetig még kétszer tudtak beköszönni a hazaiak, akik a második felvonásban gyakorlatilag igazi gálát rendeztek létszámhiányos ellenfelükkel szemben. Végül kiütéses, tizenegy egyes sikerre tettek szert a mohoraiak. A győzelem egyúttal azt is jelenti, hogy matematikailag is bebiztosította ezüstérmét Baranyi Tibor legénysége.

Megyei I. osztály, 29. forduló:

Unicum FC Mohora-Bátonyterenyei TC 11-1 (3-0)

Mohora, 100 néző. Vezette: Varga F. (Szász K., Szemesi Zs.)

Unicum FC Mohora: Deme – Molnár K., Széles B. (Benécs, 59.), Káposzta Lavkó (Rados, 52.) – Széles G. (Pécsi, 46.), Bartal (Dallos, 84.), Rácz D., Pistyúr (Strihó, 63.) – Mátyás Zs., Szita. Vezetőedző: Baranyi Tibor.

Bátonyterenyei TC: Zsignár – Nagy Noel, Ivánfy, Berki K., Nagy Norbert – Oláh M., Berki Sz., Almási, Lenkei – Myszor, Pöstényi. Játékos-edző: Berki Krisztián.

Sárga lap: Molnár K.

Piros lap: Berki K. (15., Bátonyterenyei TC)

Gól: Szita (2., 58., 60., 73., 84.), Széles G. (23.), Mátyás Zs. (39.), Rácz D. (62., 72.), Dallos (86.), Pécsi (89.), ill. Pöstényi (76.)

Jók: Szita (a mezőny legjobbja), az egész csapat, ill. az egész csapat

Baranyi Tibor: – Egy fájó szerdai nap után, próbáltam feltüzelni, fellelkesíteni a társaságot. Ami úgy érzem, sikerült is, de ehhez kellett az ellenfél is, mert egy ezer sebből vérző Bátonyterenyével találkoztunk, amit nagyon sajnálok. Nagyon szimpatikus és jó edzővel rendelkező gárda. A mérkőzés kimenetele viszont egy percig sem volt veszélyben. Megérdemelt győzelmet arattunk, még ilyen arányban is. Gratulálok a csapatomnak, „Sumi testvéreméknek” pedig nagyon sok kitartást kívánok, és azt, hogy a következő szezonra szedjék össze magukat! Tiszta szívből gratulál a mohorai egyesület az SBTC bajnoki címéhez!

Berki Krisztián: – Ahogy érkeztünk erre a mérkőzésre, az már nem megye egyes szint! Sajnálom és bocsánatot kérek a mai csapatomtól! Szeretnék bocsánatot kérni a játékvezetőtől is! Tibikének és csapatának gratulálunk az ezüstéremhez! Egy meccs maradt hátra, amit már féllábon is kibírunk!

A bajnokság aktuális állása: