2024.06.14.

Elvárható győzelemmel folytatta a Nógrádmegyer

Ezúttal sem termett babér a Felsőtoldnak.

Múlt vasárnap Felsőtoldon volt jelenése a Nógrádmegyernek a vármegyei harmadosztály Keleti-csoportjának tizennyolcadik körében. Semmit sem bíztak a véletlenre a vendégek, akik hat perc alatt kétgólos előnyre tettek szert. Ezt követően sem álltak le a látogatók, majd az összecsapás harmadánál újra betaláltak. Hamar eldőlt minden. A fordulás után gyorsan érkezett a szépítés egy büntető által, közelebb férkőzni viszont már nem tudtak a hazaiak, sőt a hajrában még egyszer kapituláltak. A duplázó Rácz Roccó alakította ki az övéi sima, négy egyes sikerét jelentő végeredményt.

Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 18. forduló:

Felsőtoldi Cserhát TSE-Nógrádmegyer BSE 1-4 (0-3)

Vezette: Menczel J. (Kiss D.)

Felsőtoldi Cserhát TSE: Páva – Murányi, Balázs S. (Mészáros, 75.), Erki (Horváth, 80.), Csépe (Buda, 65.) – Imre Cs., Nyirjei, Hucskó, Misinszky – Nagy I. (Oláh A., 80.), Ambrus (Baranyi, 65.). Játékos-edző: Nyirjei András.

Nógrádmegyer BSE: Rácz S. – Ökrös P. (Lakatos, 80.), Szőllősi, Ökrös M., Szekeres – Rácz A. (Gáspár, 70.), Rácz R., Kis G. (Oláh N., 83.), Botos A. (Oláh M., 71.) – Ökrös Sz., Berki M. Edző: Ökrös István.

Gól: Ambrus (54.), ill. Botos A. (3.), Berki M. (6.), Rácz R. (30., 76.)

Jók: senki, ill. Rácz R., Szőllősi, Ökrös Sz.

Nyirjei András: – Rosszul kezdődött a mérkőzés, sajnos nagyon hamar kaptunk gólt, így az első félidőben eldőlt a meccs. Csak az eredmény után futottunk, nem igazán volt esély arra, hogy közelebb kerüljünk. Összességében megérdemelten nyertek a vendégek.

Ökrös István: – Jó mérkőzést játszottunk. Az elején tudtunk két gólt szerezni, amitől nyugodtan tudtuk játszani a sokpasszos játékot, de rengeteg lehetőséget elpuskáztunk. Összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel, a Felsőtold sokkal jobb játékot mutatott, mint az előző találkozásunkkor. Sok sikert kívánok nekik! Készülünk a következő meccsre!

A bajnokság aktuális állása: