Ezúttal az Érsekvadkert második számú együttesét tréfálta meg Németh Krisztián legénysége.
Múlt vasárnap a Bernecebaráti-Kemence otthonában tette tiszteletét az Érsekvadkert második számú együttese a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának tizennyolcadik körében. Ezúttal is roppant lelkesen vetették bele magukat a küzdelembe a jó formában lévő házigazdák, akik Busai büntetőjével vezetést is szereztek, majd hamarosan Forgács révén is beköszöntek. A szünetig akár el is dőlhetett volna a meccs, de már nem változott a különbség. A fordulás után egyre inkább mentek előre a látogatók, de csak nem akart jönni a gól. A hajrához érve előbb egy piros lap miatt bosszankodhattak a vendégek, majd nagy nehezen faragtak hátrányukból. A hátralévő időben viszont már nem tudtak egalizálni a ‘vadkertiek, így kettő egyre nyertek a hazaiak. Újabb remek diadalt tett zsebre Németh Krisztián gárdája.
Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 18. forduló:
Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence)-Érsekvadkert SE II 2-1 (2-0)
Vezette: Kovács M. (Pásztor B. J.)
Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence): Marót – Vig (Szabadkai, 56.), Tóth M. (Sági, 91.), Tóth K., Varga (Fabi, 56.), Varga (Fabi, 56.) – Busai (Nagy I., 84.), Pál L., Gáspár, Repiczki – Forgács (Sasvári, 83.), Richter (Papi, 69.). Edző: Németh Krisztián.
Érsekvadkert SE II: Ivanics – Bóna, Tálas, Majer, Deme – Oláh F. (Gubik, 32.), Sipos, Szabó László, Lakatos (Varga S., 69.) – Medvik, Szabó Levente. Edző: Bernhardt László.
Sárga lap: Varga, Papi, ill. Oláh F., Ivanics, Tálas, Bóna
Piros lap: Varga S. (82., Érsekvadkert SE II)
Gól: Busai (16.), Forgács (22.), ill. Szabó László (83.)
Jók: az egész csapat, ill. senki
Németh Krisztián: – Jó időben, szépszámú közönség előtt tudtuk fogadni a ‘Vadkertet húsvét ünnepén. Megfelelően meg tudtuk ajándékozni a szurkolókat és saját magunkat is. Az első félidőben kellemes előnyre tettünk szert. A második elején kicsit bennmaradtunk az öltözőben, nem nagyon találtuk a mérkőzés ritmusát. Kettő nullnál kétszer is egy az egyben vezettük a kapusra a labdát, de kimaradt a ziccer, mert nem volt szívünk lepasszolni a lasztit. A mai napig is azt tartom, mindegy, ki rúgja a gólt, csak bemenjen, mert ez a csapat érdeke. Sajnos ettől szép a foci… A végén egy figyelmetlenségből betalált az ellenfél. Ekkorra már elfáradt a társaság, mert nagyot mentek a srácok, nem figyeltek a fiúk és egy fölívelt labdából szépítettek a vendégek. Mindez ellenére csak gratulálni tudok a fiúknak, amit megbeszéltünk az öltözőben, azt betartották, hogy itt nem emberekről van szó, hanem egy csapatról, és megmutatták, hogy egy igazi csapat vagyunk! További sok sikert a ‘Vadkertnek!
Bernhardt László: – Megint csak tizenhárman voltunk, közülük négyen sérülten vállalták a játékot. Megérdemelték a hazaiak, hogy nyerjenek, mert jobban játszottak, gratulálok nekik! Sajnos nem tudtuk fölvenni a ritmust. Nem tudom, szombaton, hogy tudunk kiállni Kétbodonyban, annyi a hiányzónk…
A bajnokság aktuális állása: