2024.02.23.

Őrült rangadót húzott be a Silver Tüzép-Karancslapujtő

Lépéselőnyből kapott ki a Mátraterenye.

Múlt szombaton a vármegyei első osztály tizenkilencedik fordulójának egyik rangadóján fogadta a Mátraterenye a Karancslapujtőt. Korai tapogatózás után mindkét oldalon voltak kisebb lehetőségek. Aztán a szünethez közeledve Domán szabadrúgásával meglett az előny a hazaiaknak, akik ezt követően ziccert rontottak. A második felvonás elején a felső lécről vágódott ki a házigazdák egy közeli próbálkozása. Hamarosan nem mindennapi fordítással rukkoltak elő a látogatók, akik pár perc leforgása alatt háromszor is beköszöntek. Sorrendben Híves, Szeles és Zsély Benedek volt eredményes. Ekkor sem adták föl a ‘terenyeiek, Vida viszont büntetőt védett. A hosszabbításban a vendégek is tizenegyest rontottak, Csák mentett. Végül három kettőre diadalmaskodtak a fontos sikert elérő ‘lapujtőiek. Remek csatában voltak érdekeltek a felek.

Megyei I. osztály, 19. forduló:

Mátraterenye SE-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE 2-3 (1-0)

Mátraterenye, 250 néző. Vezette: Németh Sz. (Forgó Zs., Motsidlovszky A.)

Mátraterenye SE: Csák – Oláh T., Lakatos, Földi, Kerényi – Ajtai (Kotroczó, 77.) – Stark (Babka, 62.), Percze (Znamecz, 77.), Bata, Domán – Kovács E. (Oroszi, 62.). Vezetőedző: Bujtár Tamás.

Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE: Vida – Tóth O., Sulcz, Zsély B., Zsély D. – Híves, Bonivárt – Pál G. (Rátóti, 80.), Novák, Szeles (Kovács B., 93.) – Katona. Játékos-edző: Romhányi Tamás.

Sárga lap: Percze, ill. Sulcz, Tóth O., Híves

Gól: Domán (41.), Kerényi (91.), ill. Híves (63.), Szeles (64.), Zsély B. (67.)

Jók: Domán, Kerényi, Bata, ill. az egész csapat

Bujtár Tamás: – Szomorú és csalódott vagyok a mérkőzés miatt, mert úgy gondolom, amit megbeszéltünk, az első félidőben jól működött. Számítottunk rá, hogy rengeteg párharc és felívelés lesz, illetve a bedobásokra is készültünk. Ezeket mind jól megoldottuk. Véleményem szerint, az első félidőben jogosan reklamáltak egy tizenegyest, ami fújható lett volna. A játékvezető többször is tévedett. Szerintem már az elejétől el kellett volna kezdeni osztogatni a lapokat. Az első a hatvanadik percben történt meg, ami szerintem kiállítás volt a vendégek részéről. Az első félidő vége felé megszereztük a vezetést. Utána egyből volt egy nagy ziccerünk, majd Kovács Eriknek még egy, de nem bírtuk gólra váltani. A második félidőt jól kezdtük. Ott voltak az újabb ziccerek, lehetőségek. Nem tudtuk sajnos lezárni a mérkőzést. Ott volt egy kiállításgyanús szituáció, amit a játékvezető csak sárga lappal díjazott. Véleményem szerint, az befolyásolta a meccset. Utána öt perc alatt három gólt kaptunk, amire nem találok magyarázatot, hogy sikerült ez. Ezt követően viszont hiába nyomtunk, egy méterről kapufát rúgtunk, büntetőt hibáztunk. Nem volt már benne, hogy pontot szerezzünk. Sajnálom, hogy így alakult, mert nagyon jó szériánk volt otthon, és szerettük volna ezt minél tovább kihúzni. Illetve ez már a negyedik rangadó volt tavasszal, és szerintem most játszottunk az egyik legjobban. Megérdemeltük volna, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk. Készülünk tovább, hosszú még a bajnokság. Nehéz meccsek vannak. Megpróbálunk minden mérkőzésen a legjobbat nyújtani és maradni az első háromban. Gratulálok az ellenfélnek!

Romhányi Tamás: Egy nagyon komoly mérkőzésen vagyunk túl, egy igazi rangadó volt ez a mai meccs. Rengeteg munka volt a csapatban, nagyon büszke vagyok a srácokra, mert tényleg nagyon-nagyon szívvel futballoztak. Egy nullra megint vezetett az ellenfél, szokásos módon Domán egy szabadrúgásból vezetést szerzett. De az első fordulópont az volt a mérkőzésen, amikor az első félidő utolsó percében a kapusunk óriási helyzetben megfogta a labdát. Az nagy lökést adott. A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, átbeszéltük, hogy min kellene változtatni. Az első félidőben sem volt probléma, de mondtuk a srácoknak, hogy kicsit rá kell kapcsolni. Ennek ellenére az első öt-tíz perc nagyon rosszul alakult. Ott még eldönthette volna a mérkőzést a ‘Terenye, de nem éltek a lehetőséggel, utána pedig négy perc alatt fordítani tudtunk. Már az első gól is nagy lökést adott a csapatnak, majd berámoltunk még kettőt. Akkor nagyon jól nézett ki a társaság. Azt gondolom, akkor mit tudtuk volna növelni az előnyünket pár helyzettel. Viszont az ellenfél tényleg egy jó csapat, ezt bizonyította ma is, hogy otthon bárkire veszélyes és vissza is tudtak jönni a meccsbe. Aztán volt még egy fordulópont, amikor a büntetőt is megfogta a kapusunk, úgyhogy ő is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elérjük ezt az eredményt. De nem csak ő, hanem az egész csapat, a cserejátékosoktól kezdve mindenki parádésat teljesít. Azt gondolom, a felkészülésünk jól sikerült, és most megmutatta a gárda, mire képes. Készülünk tovább. A hazaiaknak további sok sikert kívánok, remek csapatuk van, ők is érjék el azt a célt, amit kitűztek! Mi is haladunk az felé. 

A bajnokság aktuális állása: