2024.05.22.

A hétvége játékosa a Megyei III. osztályban: Radics Dávid

Triplával segítette remek győzelemhez csapatát az Ecsegen diadalmaskodó Cered csatára.

Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is hétről-hétre igyekszik megválasztani a Megyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A tizenhetedik kör után a keleti-csoportban versenyző Cered támadója, Radics Dávid mellett döntöttünk, aki mesterhármast elérve segítette remek idegenbeli diadalhoz az Ecseg otthonában öt háromra győzedelmeskedő övéit. Most pedig jöjjön a jó napot kifogó csatárral készült interjúnk!

– Hogyan tudná feleleveníteni a meccset?

– Egy szerencsés góllal vezetést szereztünk – kezdte Radics Dávid. Aztán az Ecseg nagyon ránk jött és rúgtak hármat, de a második félidőben tudtunk váltani és szinte egykapuztunk, aminek meg is lett az eredménye, megérdemelten nyertünk. Nem adtuk fel három egyes hazai vezetésnél sem. Szünetben átbeszéltük a dolgokat, az egész csapat bízott a sikerben, meg is lett az eredménye a második félidőben.

– Milyen körülmények között tudta bevenni a kaput?

– Az első gólt Oláh Flórián passzából rúgtam, tíz méterről be belsőztem a jobb felső sarokba. A második egy oldalról történő szabadrúgás után volt, becsavartam a hosszúba. A harmadikat egy indítást követően a rövid alsó sarokba rúgtam.

– Mi a véleménye csapata eddigi tavaszáról?

– Rosszul kezdtük a tavaszt, két vereséggel. Nem így terveztük. De ez a győzelem nagy lökést adhat a folytatásra, úgy gondolom, van még esély odaérni a harmadik helyre.

– Mit vár az idény hátralévő részétől?

– Sok jó csapat van, nagy küzdelem lesz a dobogós helyekért. Sok meccs van még hátra. Bármi lehet, mi megyünk tovább, megpróbáljuk megnyerni a hátralevő meccseinke.

– Még a gólkirályi címért is versenyben van. Mennyire nézegeti ezt az egyéni rangsort?

– Őszinte szólva, nem igazán izgat ez engem, a csapatért játszom. Teljesen mindegy, ki rúgja a gólt, csak nyerjünk.

– Vasárnap a kötelező győzelem reményében fogadják a Felsőtoldot.

– Nem írjuk le az ellenfelet, oda kell figyelnünk, ilyen szinten a napi forma dönt.

Mes