2024.04.13.

A hétvége embere: Bocsi Benjámin

Triplával segítette győzelemhez csapatát a Héhalomban nyerni tudó Pásztó támadója.

Az elmúlt félévek során már megszokhatták olvasóink, hogy szerkesztőségünk minden, a Megyei I. osztályban lejátszott fordulót követően megválasztja az adott hétvége legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A 2022/2023-as szezon huszonegyedik köre után ismét a Pásztó csatára, Bocsi Benjámin mellett döntöttünk, aki triplával vezette győzelemre a Héhalom otthonában négy egyes sikert elérő csapatát. Most pedig jöjjön a továbbra is remek formában lévő támadóval készült interjúnk!

– Hogyan gondol vissza a legutóbbi bajnokira?

– A mostani formánkhoz képest egy gyér játékot mutattunk – mondta Bocsi Benjámin. Szerencsére a középpályásainknak köszönhetően, akik remek teljesítményt nyújtottak, ekkora különbséget tudtunk kialakítani az eredményjelzőtáblán.

– Érzése szerint minek köszönhető, hogy őrzi remek formáját?

– A csapat formáját szeretném kiemelni, mert hétről hétre jobb teljesítmények vannak, nyilván, ha rendben van mindenki, nekem is könnyebb gólokat rúgni.

– Perpillanat mi a véleménye, sikerül majd elérni az ötödik helyet?

– Ahhoz, hogy meglegyen, nem hibázhatunk, de nagyon nehéz meccsek következnek, mi mégsem botolhatunk meg.

– Most huszonöt találatnál jár. A játék kedvéért, megtippelné, vajon hány gólig juthat el az idény zárásáig?

– Remélem, hogy minél több. Nem akarom számra pontosan ezt kijelenteni, mert elsősorban a csapat érdekeit kell néznem, utána jöhetnek az egyéni dolgok.

– Szombaton az éllovas SBTC-t fogadják. Mit vár a meccs kapcsán?

– Nyilván az SBTC az esélyesebb, de garantálom, hogy mindent meg fogunk tenni a siker érdekében!