2024.02.25.

Ismét lesz férfi felnőtt futsal csapat Kelet-Nógrádban

Hosszútávon fenntartható együttest szeretne működtetni a Salgó Futsal Club vezetősége.

Újra lesz férfi felnőtt NB-s futsal csapat Salgótarjánban, egyúttal vármegyénk keleti régiójában. A Salgó Futsal Club benevezett a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett nemzeti bajnokság harmadik vonalába. A hazai mérkőzéseket a Városi Sportcsarnokban rendezik majd, amiket (a klub közlése szerint) ingyenesen tekinthetnek meg a sportág iránt érdeklődők.

– 2021. november 6-án megalapítottuk a Salgó Futsal Clubot. Már az alapításkor az felvázoltuk a rövid- és hosszútávú terveket, amivel egy stabil háttérrel rendelkező csapatot lehet menedzselni. Az egyesület ezért sem indult még az MLSZ által szervezett bajnokságban, hiszen az elmúlt közel másfél év a tanulásról szólt. Ez alatt az idő alatt sikerült felépíteni egy olyan stábot, amely felkészült a hosszú útra. – mondta weboldalunk megkeresésére Lehoczki Erik, egyesületi elnök.

– A csapat gerincét nagyrészt helyi játékosok alkotják, a vezetőedzőjük pedig Bazsányi Péter lesz, akinek több NB II-es futsal szezon van a háta mögött és éveken át dolgozott a DVTK utánpótlásában. Azon kívül, hogy reményeink szerint sikeresen tudunk majd szerepelni, szeretnénk megszólítani a családokat is különböző programokkal, amiket a mérkőzések előtt és a félidőben szeretnénk lebonyolítani. – fűzte hozzá Kecskés Gábor, alelnök.

Az egyesület nem titkolt célja, hogy rövid időn belül NB II-es, majd azt követően NB I-es férfi futsal alakulata legyen Salgótarjánnak.