2024.07.25.

Ismét megharcolt a pontokért az Építők

Kétgólos hátrányból még fel tudott állni a Diósjenő, végül viszont a vendégek örülhettek.

Múlt szombaton a Diósjenőnél volt jelenése az Építőknek a vármegyei első osztály tizennyolcadik fordulójában. Jóval nagyobb elánnal kezdtek a vendégek, fölényük az első félidő derekán Budveszel Benjámin révén góllá érett, majd éppen a szünet előtt Budveszel Benett is eredményes tudott lenni. A második felvonásban jó darabig nem volt benne a levegőben, hogy változás következhet be a meccs képében, aztán a hajrához érve előbb Juhász találatával szépítettek, majd Monostori Albert jóvoltából egalizáltak a hazaiak. Még ezután is jött egy csavar a sztoriban, a nem sokkal korábban csereként beszálló Kollárnak köszönhetően újra bevették a kaput a salgótarjániak, akik végül három kettőre diadalmaskodtak az egyre inkább feszültebbé váló, kakaskodással is színezett mérkőzés zárultával.

Megyei I. osztály, 18. forduló:

Diósjenő SE-Építők KC 2-3 (0-2)

Diósjenő, 100 néző. Vezette: Kovács M. (Horváth S., Varga F.)

Diósjenő SE: Szaszovszki – ifj. Monostori L. (Bőgér Á., 53.), Pincze, Haljárszki, Varga J. – Krajcsek, Makkai – Sebők (Szunter, 53.), Bőgér D., (Juhász, 75.), Monostori A. – Varga Gy. (Valent, 66.). Játékos-edzők: Varga Gyula, Bőgér Dávid.

Építők KC: Hegedűs – Szabó J., Ökrös, Német, Gál (Takács B., 92.) – Dániel Z., Baranyi D. (Kollár, 79.) – Gyetvai, Budveszel Benett, Oláh Sz. – Budveszel Benjámin. Vezetőedző: Csatlós Tamás.

Gól: Juhász (81.), Monostori A. (84.), ill. Budveszel Benjámin (25.), Budveszel Benett (45.), Kollár (86.)

Jók: senki, ill. Budveszel Benett, Budveszel Benjámin, Gyetvai, Oláh Sz., Német

Varga Gyula: – Nehéz mit mondani a mérkőzésről, de őszintén mondom, hogy igazságos eredmény született annak ellenére is, hogy null kettőről egyenlítettünk. Az Építők csapata megmutatta, hogyan kell küzdeni a végletekig! Kezdem ott, hogy a támadószekciónk a mai napon nagyon gyenge teljesítményt nyújtott. Kapura nem jelentettünk veszélyt. Összességében az egész csapat gyenge napot fogott ki! Talán a leggyengébbet, mióta itt futballozom. Egyetlen egy pozitívum volt a mai meccsen, mégpedig az, hogy a cserejátékosaink jól szálltak be. Semmi más! Azért a 93. percben kettő háromnál egy büntető elmaradt a részünkre, de megszoktuk már ezeket az ítéleteket. Lásd a Palotás elleni jogos tizenegyest… Nem is nagyon idegeskedtünk ezen, mivel hangsúlyozom, a játék összképe alapján pontot sem érdemeltünk. Csalódottság van bennünk, de ilyen a futball! Előző héten jól játszol, most pedig szörnyűen. Az Építőknek további sok sikert kívánunk!

Csatlós Tamás: – Gratulálok a csapatnak, ismét szép győzelmet arattunk! Azt gondolom, hogy a 81. percig nem is volt kérdés, melyik csapat nyeri a mérkőzést. Mi domináltunk, jól játszottunk, sok futás volt a srácokban. Sok helyzetet dolgoztunk ki, de nem bírtuk a harmadik gólt berúgni. Ezután egy potyagóllal szépített az ellenfél, majd rá három percre egy jogtalan tizenegyessel egalizált. Volt tartásunk, és aki innen föl tud állni, az egy igazi egységes motivált csapat. Úgy érzem, most mi azok vagyunk, és ez meg is hozta a győzelmet. Minden tiszteletem a srácoké!

A bajnokság aktuális állása: