A Szécsényt győzte le edzőmeccsen vármegyénk első osztályának éllovasa.
Múlt szombaton gyakorló mérkőzésen futott össze vármegyénk élvonalának két képviselője, a Mohora a Szécsénnyel hangolt Balassagyarmaton. A szünetre még egállal vonultak a felek, a hajrában azonban simává tette az edzőmeccset az említett mezőny téli éllovasa, végül pedig öt egyre nyert Baranyi Tibor csapata.
Felkészülési mérkőzés:
Unicum FC Mohora-Szécsény VSE 5-1 (1-1)
Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, műfüves pálya.
Unicum FC Mohora: Földi – Rados, Benécs, Széles B., Lavkó – Klinger, Bartal, Rácz D., Strihó – Széles G., Szita. Cserék: Dallos, Hegedűs, Hatala. Vezetőedző: Baranyi Tibor.
Szécsény VSE: Csampa – Komár (Henglár), Szokács, Molnár, Máté G. (Baranyi Z.) – Kántor, Bene – Jedlicska (Király), Szmolnik (Szintai), Gombár (Angyal) – Csatlós. Játékos-edző: Csatlós Csaba.
Gól: Szita (2), Rácz D. (2), Dallos, ill. Gombár
Baranyi Tibor: – Köszönjük a Szécsénynek, hogy elfogadta a felkészülésünkbe beiktatott edzőmérkőzést, ami úgy gondolom, jól szolgálta az alapozásunkat. Igazság szerint, amit el akartunk érni, azt sikerült. Végre már tudtuk értékesíteni a helyzeteinket is, és kicsit stabilabbá tudtuk tenni a védekezésünket.
Csatlós Csaba: – Bátran kezdtük a mérkőzést és ellenfelünk nem nagyon talált rajtunk fogást az első félidőben, sőt ha kicsit pontosabbak vagyunk a végjátékban, akár még előnnyel is mehettünk volna a szünetre. A második félidőt is fegyelmezetten kezdtük és a hetvenedik percig partiban voltunk ellenfelünkkel, de ami ezután történt, azt ha nem látom, nem hiszem el! Olyan hibákat vétettünk, amilyeneket ilyen szinten nem lehet, és ellenfelünk ezeket kihasználva, simán megnyerte a meccset, amihez gratulálok nekik! Nem az első olyan felkészülési mérkőzésünk volt élcsapat ellen, ahol remekül játszottunk hetven percig és végül mégis alulmaradtunk a buta hibáink miatt, amikből tanulnunk kell, ha eredményesek akarunk lenni!