A Honvéd második számú együttesét fogadja a Bánk-Dalnoki Akadémia
Vasárnap Berkenyén csap össze az NB I-es tartalékcsapattal a Nógrád vármegyei gárda. A Dunaújvárosban elért szép siker után vasárnap a …
Vasárnap Berkenyén csap össze az NB I-es tartalékcsapattal a Nógrád vármegyei gárda. A Dunaújvárosban elért szép siker után vasárnap a …
A Bánk-Dalnoki Akadémia Dunaújváros elleni NB III-as bajnokiján mesternégyest elérő rutinos támadója, Kiss Károly élvezi, hogy a pályán lehet. Mint …
Videós összefoglaló a hétgólos bajnokit behúzó vendégek már igen csak várt győzelméről. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, múlt vasárnap négy …
November eleje után tudott ismét győzni az NB III-ban a Dunaújvárosban nyerni tudó Nógrád vármegyei csapat. Vasárnap az ötödik helyen …
A csapatok mesterei osztották meg velünk gondolataikat a lefújás után. Vasárnap Dunaújvárosban volt jelenése a Bánk-Dalnoki Akadémiának a harmadik vonal …
Vasárnap Dunaújvárosban vendégeskedett a Nógrád vármegyei csapat. NB III Közép-csoport, 32. forduló, vasárnap: Dunaújváros FC-Bánk-Dalnoki Akadémia 3-4 (1-4)
Vasárnap idegenben lép pályára a Nógrád vármegyei gárda. Egy héten belül a harmadik játéknapot rendezik meg az NB III-ban. A …
Négygólos sikert aratott Berkenyén a Ferencváros II. Szerdán a jó formában lévő, a harmincegyedik kör előtti hat meccsét egyaránt behúzó …
Videós összefoglaló a négy góllal alulmaradó Nógrád vármegyei csapat vereségéről. Szerdán Berkenyén fogadta a Ferencváros tartalék csapatát a harmadosztály Közép-csoportjában …
A csapatok edzői állták a kameránk elé a lefújás után. Szerdán Berkenyén fogadta a Ferencváros második számú alakulatát a Bánk-Dalnoki …