Mindhárom pontot elvitte Salgótarjánból a DVTK II.
Szombaton a Szojka Ferenc Stadionban várt újabb bajnoki fellépés a harmadik vonal Észak-Keleti-csoportjában szereplő SBTC-re. A negyedik fordulóban az idény már lepergő részében pontot sem szerző Diósgyőr második számú alakulatát fogadták a korábbi három meccsükön öt egységig jutó salgótarjániak.
Kiegyenlített mérkőzés kezdett kirajzolódni a pályán, amikor könyörtelenül kihasználtak egy hibát a látogatók. A hálóőr kezéből kiperdülő labdát Fekete passzolt be közelről a kilencedik percben. A bekapott gól ellenére mentek tovább a házigazdák, akik az összecsapás harmadánál egalizáltak. Tarlósi Milán büntetőjét elsőre még védte a kapus, de a kipattanónál már tehetetlennek bizonyult. A szünetig inkább a küzdelem dominált, sok párharc tarkította a csörtét.
A folytatásban többet volt a labda a fekete-fehéreknél, de ezzel nem mentek sokra, mindeközben pedig figyelniük kellett a másik oldal gyors kontráira. A második felvonás derekán is meg tudtak iramodni a DVTK fiataljai, elmentek a jobb szélen, a középre tett lasztit bántóan nyugodtan vehette át Hetyei, aki tizennégy méterről kilőtte a jobb alsót. Volt még hátra jócskán idő, de már képtelenek voltak felállni a hazaiak, csupán lehetőségekig jutottak, válaszig nem, így kettő egyes vereséget szenvedtek.
NB III Észak-Keleti-csoport, 4. forduló:
Salgótarjáni BTC-Diósgyőri VTK II 1-2 (1-1)
Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 300 néző. Vezette: Török M. (Gergely M., Juhász B.)
Salgótarjáni BTC: Sz. Varga – Bakos (Csáki, 83.), Sulyok, Csuka, Molnár M. – Petrecsko (Csifó, 65.), Nagy X. – Boros (Klajban, 65.), Horváth M., Tarlósi P. (Bogdán, 76.) – Tarlósi M. Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.
Diósgyőri VTK II: Dojcsák – Bacsa, Viczián, Zrinic, Demeter (Lajcsik, 94.) – Papp (Stavinchuk, 59.), Szamosi Á., Ferencsik – Balázsi (Hetyei, 46.), Fekete (Sáreczki, 76.), Vincze (Leshchynskyy, 59.). Vezetőedző: Szamosi Tamás.
Sárga lap: Horváth M., Klajban, ill. Ferencsik, Szamosi T., Szamosi Á., Demeter, Hetyei
Gól: Tarlósi M. (28.), ill. Fekete (9.), Hetyei (63.)
Sebestyén Szilárd:– Két egyéni hiba eldöntötte a mérkőzést. Néhány játékosunk sajnos formán kívül játszik az egész bajnokság során. Ha ők egy kicsit jobb teljesítményt tudnának nyújtani, akkor a mai mérkőzés is meg lett volna. Így azt gondolom, ebben a meccsben maximum egy pont volt benne. Sajnos az sem lett meg.
Szamosi Tamás: – Párharcokkal teli mérkőzésen sikerült ma győzelmet aratnunk. Nagyon vágytunk már erre a sikerre. Mindent meg is tett a csapatom érte. Ezúton gratulálok nekik és sok sikert kívánok a Salgótarjánnak a továbbiakban!
A bajnokság aktuális állása: