Hiába vezetett, végül hoppon maradt a Berkenye.
Szombaton szomszédvári rangadót rendeztek a vármegyei élvonalban, a Berkenye a Diósjenőt fogadta. Jobban indították a csörtét a házigazdák, aztán fokozatosan feljött a másik oldal. Az összecsapás harmadánál a hazaiak tudtak lépésfórhoz jutni, Balga talált be. Még a szünet előtt jött a válasz Krajcseknek köszönhetően. A második felvonás derekán gyors egymásutánban kétszer is eredményesek tudtak lenni a látogatók, csereként beszálló játékos-edzőjük, Varga Gyula duplázott. Nem adták föl a berkenyeiek, küzdöttek, de már képtelenek voltak felzárkózni, sőt az utolsó percekben Lami megadta a kegyelemdöfést. Végül négy egyre diadalmaskodtak a diósjenőiek.
Megyei I. osztály, 27. forduló:
Berkenye SE-Diósjenő SE 1-4 (1-1)
Berkenye, 100 néző. Vezette: Tóth Sz. (Kányási I., Décsi K. V.)
Berkenye SE: Debre M. – Debre G., Keresztes, Földvári D., Szandai (Genzelman, 45.) – Hesz, Rottek, Rusvay – Greff, Fábri (Horváth L., 32.)(Schlenk, 75.), Balga. Játékos-edző: Rusvay Gergely.
Diósjenő SE: Szaszovszki – ifj. Monostori, Pincze, Haljárszki, Bőgér Á. – Varga J., Bőgér D. (id. Monostori L., 85.), Krajcsek (Sebők, 65.), Valent (Varga Gy., 52.) – Lami, Szunter. Játékos-edzők: Varga Gyula, Bőgér Dávid.
Sárga lap: Debre G., Greff, ill. Varga J., Pincze, Varga Gy.
Gól: Balga (29.), ill. Krajcsek (40.), Varga Gy. (66., 68.), Lami (90.)
Jók: Debre M., Keresztes, Balga, Hesz, ill. az egész csapat
Rusvay Gergely: – Ami most Berkenyén van, az nagyon nehéz helyzet, de le a kalappal a játékosok előtt, akik szinte minden meccset végigjátszanak szerda szombatban. A mai meccsen jól kezdtünk, olyan taktikánk volt, amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni a vendégek, de már az első félidőben kettőt kellett cserélnem sérülés miatt, és onnantól borult minden. Sejtettem, ha kevesen vagyunk, előbb-utóbb lesz egy ilyen mérkőzés, de azt nem, hogy még a második félidőben is megsérül valaki… Hihetetlen szériában vagyunk, és még így is hatvan percig uraltuk a találkozót, volt kapufánk és két óriási ziccerünk. Viszont az ellenfél kispadján volt egy Varga Gyula… Gratulálok a Diósjenőnek!
Varga Gyula: – Azzal kezdeném, hogy a játékvezetés extra volt! Le a kalappal előttük! A mérkőzés ki-ki meccs volt. Az első félidőben itt is-ott is volt helyzet, de a Berkenye vezetett, Balga Bazsi szép gólt rúgott. Aztán Krajcsek Geri egy szöglet után egyenlített! A félidő után reális volt az iksz. Viszont a másodikban azért a hazaiaknak volt két helyzet, de „Szaszi” hárította. Úgy gondolom, ezt követően felborult a pálya. Akaratban felülmúltuk az ellenfelet. Nagyon veszélyesek voltunk! Hála istennek, sikerült gólokat szereznünk. Úgy vélem, megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Sok sikert kívánok a Berkenyének! Nekünk ez egy töltet volt a Karancslapujtő előtt.
A bajnokság aktuális állása: