Győzelemmel indította az évet a Pásztó
A Heves vármegyei élvonalban szereplő Petőfibányát múlta felül edzőmeccsen Smelkó Károly csapata. Vasárnap túlesett első 2024-es gyakorló mérkőzésén a Pásztó. …
A Heves vármegyei élvonalban szereplő Petőfibányát múlta felül edzőmeccsen Smelkó Károly csapata. Vasárnap túlesett első 2024-es gyakorló mérkőzésén a Pásztó. …
Edzőmérkőzésen múlta felül a Lőrincit Berkes László brigádja. Szombaton ebben az esztendőben először volt pályán a régiónk első osztályában szereplő …
Sokgólos döntetlent könyvelt el Tőzsér Zsolt együttese. Szombaton lejátszotta ez évi első edzőmeccsét a vármegyei élvonalban szereplő Szécsény. A szlovák …
A Héhalom és a Szécsény is pályán volt. Felkészülési mérkőzések, szombat: Lőrinci VSC-Héhalom SE 3-5 Szécsény VSE-TJ Ipolyvisk 3-3
Megnéztük, hogy a mezőny tagjai mikor indították el vagy majd kezdik meg a téli felkészülési időszakot. Egyelőre még távolinak tűnhet …
Három vármegyei első osztályú csapat is gyakorló mérkőzésen lesz érdekelt. A téli pihenőt követően a mostani hétvégén már három vármegyei …
Ez a tíz csapat vezeti jelenleg saját felnőtt vagy utánpótlás bajnokságát régiónkban. Egy darabig még tart a téli pihenő vármegyénk …
Rögtön kinyitotta a gólcsapot Bőgér Dávid együttese. Nemrégiben lejátszotta ez évi első edzőmeccsét a vármegyei élvonalban szereplő Diósjenő. A szlovák …
Schwarcz Zoltán vette át a Szendehely irányítását. A Szendehely csapata az előző idényben megszerzett klubtörténelmi ötödik helyezés után a mostani …
Vizslásra látogat az Érsekvadkert, a BSE-nél vizitál a Karancslapujtő, az Építőkkel csap össze a Pásztó. Ezen a hétvégén, egészen pontosan …