,,Könnyű volt meghozni a döntést”
A Szendehely új vezetőedzője, Schwarcz Zoltán több egykori játékosával dolgozhat ismét együtt, így örömmel tért vissza vármegyénk labdarúgásába. Korábban már …
A Szendehely új vezetőedzője, Schwarcz Zoltán több egykori játékosával dolgozhat ismét együtt, így örömmel tért vissza vármegyénk labdarúgásába. Korábban már …
Szerdán a Pest vármegyei harmadosztályú Leányfalu ellen nyert Szász Jenő csapata. Szerdán újabb edzőmeccsen lépett pályára a régiónk élvonalában szereplő …
Videós összefoglaló a salgótarjáni csapatok gyakorló meccséről. Ahogy arról már beszámoltunk, kedden négy egyes sikert aratott a vármegyei élvonalbeli Építőkkel …
Csütörtökön és pénteken rendezik az előkészületi találkozókat. Három vármegyei első osztályú együttes is edzőmeccsen fog részt venni csütörtökön és pénteken. …
Kedden a vármegyei első osztályú Építők ellen hangoltak az NB III-as házigazdák. Kedden ismét pályán volt az NB III Észak-Keleti-csoportjában …
Kedden vármegyei első osztályú ellenféllel találkoztak az NB III-as fekete-fehérek. Felkészülési mérkőzés, kedd: Salgótarjáni BTC-Építők KC 4-1 (1-0)
Szász Jenő együttese edzőmeccsen hagyta helyben a Pest vármegyei Szadát. Vasárnap a Pest vármegyei harmadik vonalban versenyző Szadával játszott edzőmeccset …
A Héhalom viszont kikapott az említett régiót képviselő együttessel szemben. Múlt vasárnap régiónk élvonalának két csapata, a Pásztó és a …
Négy gyakorló meccs zárta le a hetet. Felkészülési mérkőzések, vasárnap: Lőrinci VSC-Pásztó SK 2-8 Petőfibányai SK-Héhalom SE 2-1 Szadai SE-Bánk-Dalnoki …
A Pest vármegyei Kismaros ellen igazolta az osztálykülönbséget a régiónk élvonalában szereplő csapat. Szombaton a Pest vármegyei másodosztályban vitézkedő Pomáznál …