2024.04.18.

Vasárnap ismét hazai pályán szerepel az SBTC

A salgótarjániak az élbolyhoz tartozó Újpest második számú együttesét fogadják az NB III-ban.

Két idegenbeli remit követően vasárnap az NB III Észak-Keleti-csoportjának tizenharmadik körében vár feladat a bajnoksága tizenötödik helyén álló SBTC-re. Tizenhárom órás kezdéssel a tabella ötödik pozícióját elfoglaló, előző három fellépését kivétel nélkül behúzó Újpest második számú társulatát fogadják a fekete-fehérek a Szojka Ferenc Stadionban. Szokásunkhoz hűen, ismét megszólaltattuk az érintett gárdák mestereit. A salgótarjániak mestere, Sebestyén Szilárd mellet a IV. kerületi fiatalokat felkészítő Mundi Viktor is megosztotta velünk gondolatait. Lássuk a felvezetőket!

NB III Észak-Keleti-csoport, 13. forduló, 2023. október 29. (vasárnap), 13.00:

Salgótarjáni BTC-Újpest FC II

Salgótarján, Szojka Ferenc, Stadion. Vezeti: dr. Dédesi Mátyás Benedek (Balla Levente, Bense Milán)

Sebestyén Szilárd, a Salgótarjáni BTC vezetőedzője: – Ponttal tértünk haza Hatvanból! Igaz, csak egyel, ami ebben a rendszerben nem mindig ér sokat! A második félidei játékunk biztató volt. Tovább elemeztük a hibákat, remélem, okulunk belőlük és jobb döntéseket hozunk! A tartalékcsapatok vízválasztóak lehetnek a bajnokság kimenetelét illetően, ilyen az Újpest II is, attól függően, hogy hány játékost adnak vissza az első keretből. Ettől függ a vasárnapi mérkőzésen is az ellenfél erőssége!
Magasan védekeznek, nyomás alatt tartanak.
Ennek igyekszünk megtalálni az ellenszerét és hatékony játékot kialakítani. Mint az eddigi mérkőzéseken, harcosak leszünk, agresszívek! Sajnos lesz több hiányzónk, Bakos és Klajban sérülés, Sz. Varga betegség, Kálmán sárga lapok miatt kénytelen kihagyni a találkozót.

Mundi Viktor, az Újpest FC II vezetőedzője:A csapatom eddigi szereplése elég hullámzó. Ebben az idényben általában olyan sorozatokat csinálunk, hogy három győzelem, majd három vereség, aztán három újabb siker… Reméljük, ez a minta most a győzelmek felé fog tovább billenni. Összességében, ha a pontokkal teljes mértékben nem is, a játékosok egyéni fejlődésével, illetve a fokozatosan javuló játékunkkal elégedett lehetek. A célok kapcsán ugyanazt tudom mondani, mint minden évben. A biztos bennmaradásra törekszünk, helyezésben nem nagyon gondolkodunk. Viszont azt szeretnénk elérni, hogy a bajnokság végére, az első csapat részére tudjunk feladni játékost. Ez a legfontosabb! Az a véleményem, a Salgótarján sokkal jobb játékerőt képvisel annál, mint ahol jelenleg tanyázik a tabellán. Egy nagyon egységes gárda, amely azért a mérkőzések döntő periódusaiban szintén dobja a hibát. Egy nyílt, jó meccsre számítok. Nagy valószínűség szerint, egy nagyon fiatal kerettel fogunk utazni. Az első csapatunknak is vasárnap lesz a mérkőzése, a Ferencváros ellen. Ilyenkor csak a mi keretünkre támaszkodhatunk, ami egy igen ifjú társaság.