2024.10.14.

Szép győzelemmel támadt fel az SBTC

A kilenc nyeretlen bajnoki után ismét nyerni tudó salgótarjániak az Újpest II ellen diadalmaskodva szakították meg rossz szériájukat.

Vasárnap a hétvége előtt a mezőny ötödik helyét elfoglaló Újpest második számú együttesét fogadta az SBTC az NB III Észak-Keleti-csoportjának tizenharmadik körében. A meccs elején még ismerkedtek egymással a felek, aztán fokozatosan egyre inkább bátrabbá váltak a házigazdák, nem látszódott, hogy melyik gárda, hol tanyázik a tabellán. Felső lécekig is eljutottak a fekete-fehérek, de egy darabig nem jött a vezetés. Az összecsapás harmadánál egy piros lap miatt tíz főre csökkent a látogatók létszáma, az újabb figyelmeztetést begyűjtő Simon mehetett társai előtt zuhanyozni.

Bár a szünetig már nem tudtak betalálni a hazaiak, nem sokkal a fordulást követően igen. Petrecsko vette be a kaput. Hamarosan Tarlósi Patrik is eredményes volt, aztán fivére, Milán rezgette meg a hálót. Örömfocit mutatott be a Stécé. Egy darabig nem nőtt tovább a különbség, aztán a hosszabbításban még esett egy gól. A csereként beszálló Csifó állította be a kilenc nyeretlen bajnoki után ismét nyerni tudó salgótarjániak sima, négy nullás győzelmét jelentő végkifejletet.

NB III Észak-Keleti-csoport, 13. forduló:

Salgótarjáni BTC-Újpest FC II 4-0 (0-0)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 250 néző. Vezette: dr. Dédesi M. (Balla L., Bense M.)

Salgótarjáni BTC: Nyirati – Molnár M., Csuka, Sulyok, Palkovics (Bajor, 79.) – Bogdán (Boros, 46.), Horváth M. (Dóra, 83.), Petrecsko, Nagy X. (Csáki, 72.), Tarlósi P. – Tarlósi M (Csifó, 72.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Újpest FC II: Molnár Zs. – Kovács D. (Árki, 67.), Horváth B., Horváth D., Szűcs – Varga Gy. (Szabó N., 56.), Geiger (Müller, 56.), Mucsányi – Dékei (Gál, 67.), Kruppai (Sarkadi, 56.), Simon. Vezetőedző: Mundi Viktor.

Sárga lap: Nagy X., Csuka, Csifó, ill. Horváth D.

Piros lap: Simon (33., Újpest FC II)

Gól: Petrecsko (50.), Tarlósi P. (56.), Tarlósi M. (61.), Csifó (94.)

 

Sebestyén Szilárd: – A mai mérkőzésen mindenféleképpen szerettük volna begyűjteni az első hazai győzelmünket, ami hála istennek, sikerült is. Persze kicsit segítség volt az, hogy az ellenfél hatvan percet emberhátrányban játszott. A második félidőben fel tudtuk törni őket. Szép gólokat szereztünk. Azt gondolom, hogy többel is nyerhettünk volna, de elégedettek vagyunk. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást!

Mundi Viktor: – Ezen a mérkőzésen a mi játékunkról nem igen lehetett beszélni. A piros lap azért egy döntő dolog volt. Nagy butaság. Az a játékos, akinek van egy sárga apja, ne álljon már oda szabadrúgásnál a labda elé második sárgáért. De tovább megyek. Nem is ott dőlt el ez a meccs, hanem előtte. Tehát a játékosaim elhitték, hogy félgőzzel is tudunk már mérkőzést nyerni. Remélem, időben jött ez a pofon és felébredünk. Minden találkozón száz százalékot kell ahhoz mozgósítani, hogy továbbra is jól tudjunk szerepelni.

A bajnokság aktuális állása: