2024.05.26.

Nem tudta kihasználni az emberelőnyt az SBTC

Hiába játszottak több mint egy félidőt tíz fő ellen a salgótarjániak, a Karcag örülhetett a küzdelmes NB III-as bajnoki végén.

Vasárnap a Karcagot fogadta az SBTC a harmadik vonal Észak-Keleti-csoportjának tizedik fordulójában. Kiegyenlített mederben indult be a bajnoki, majd mindkét oldalon egy-egy ízben kellett védeniük a hálóőröknek. Az első félidő derekán könyörtelenül kihasználtak egy középpályán történő labdavesztést a vendégek, Andic fejezte be a gyors ellenakciót. Ezt követően hiába próbálkoztak a házigazdák, elmaradt az egyenlítés a szünetig. Azért egy piros lapot még feljegyezhettünk a pihenőt megelőzően, Csiki egy súlyos szabálytalanság elkövetése miatt mehetett idő előtt zuhanyozni.

Mindent megtettek a gólszerzés érdekében a fekete-fehérek, mindhiába. A legközelebb Horváth járt közel az egalizáláshoz, de kétszer is kimaradt az ordító ziccere. Egy alkalomkor Csifó a kapus kezébe továbbította közelről a lasztit. Szóval bármennyire is akartak, válasz nélkül maradtak az emberelőnyt kihasználni nem tudó salgótarjániak, akik így végül egy nullás vereséget szenvedtek. Kár érte, ebben a meccsben is jóval több volt…

NB III Észak-Keleti-csoport, 10. forduló:

Salgótarjáni BTC-Karcagi SE 0-1 (0-1)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 200 néző. Vezette: Török M. (Juhász B., Gergely M.)

Salgótarjáni BTC: Nyirati (Sz. Varga, 47.) – Petrecsko, Csuka, Kálmán R. (Sulyok, 32.), Molnár M. – Bajor (Boros, 46.), Klajban (Csifó, 65.), Horváth M., Nagy X., Tarlósi P. – Tarlósi M. Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Karcagi SE:Kovács P. – Győri Á., Kónya, Kis B., Aranyos – Hujbert, Csiki, Nikic, Gránicz (Pataki, 62.) – Antic (Győri B., 84.), Andric (Székely, 54.). Vezetőedző: Varga Attila.

Sárga lap: Klajban, Petrecsko, ill. Antic, Gránicz, Győri B.

Piros lap: Csiki (48., Karcagi SE)

Gól: Antic (21.)

Sebestyén Szilárd:  Az elejétől fogva felmentünk, magasan védekeztünk. Az ellenfél ismét egy buta hibából szerzett egy gólt. Hatvan percig játszottunk emberelőnyben, nem tudtuk kihasználni, még a jobbnál jobb helyzeteket is elhibáztuk. Ennek csak vereség lehet az eredménye. Amúgy a játékosokat nem tudom hibáztatni, futottak, küzdöttek, hajtottak. Ennyire futotta ma.

Varga Attila: – Nehezen éltem meg a mérkőzést, mert nem volt egy színvonalas találkozó. Inkább a küzdelemről, illetve talán az „utcai harcokról” szólt. Főleg a kiállítás után. A terveim is felborultak, főleg a cseréket illetőleg. Az első félidőben kiegyenlítettebb meccs volt, ahol mi megszereztük azt az egy gólt, ami mint utólag kiderült, a győztes találat volt. Amikor hatvan percet emberhátrányban futballozol, akkor át kell értékelni a taktikát, úgyhogy a második félidő inkább már a túlélésről szólt. Szerettük volna természetesen megnyerni még így is a mérkőzést. Összességében úgy gondolom, hogy egy alacsony színvonalú találkozó volt, de nekünk most a három pont volt a legfontosabb, és azt sikerült begyűjtenünk. 

A bajnokság aktuális állása: