2024.07.13.

Már a szünet előtt lerendezte ellenfelét az Érsekvadkert II

Papírforma vereséget szenvedett a Borsosberény.

Múlt szombaton Borsosberényben tette tiszteletét az Érsekvadkert második számú gárdája a vármegyei harmadosztály Észak-Nyugati-csoportjának startján. Nagyon hamar eldöntötték az érdemi kérdéseket az első tíz percben háromszor eredményes vendégek. Már a szünetig lehetett volna két számjegyű a különbség, végül nyolc gólig jutottak a látogatók. A folytatásra hat új embert vetettek be a házigazdák, és bizony meglátszott a két sor közötti különbség… Egyszer be is tudtak találni a hazaiak, akik így legalább a szépítésig eljutottak. A ‘vadkertiek győzelme természetesen nem forgott veszélyben, könnyedén igazolta a papírformát Bernhardt László brigádja.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 1. forduló:

Borsosberény SE-Érsekvadkert SE II 1-8 (0-8)

Vezette: Bozó P. (Pál A., Dobsonyi L.)

Borsosberény SE: Varga R. – ifj. Oláh J., Oláh P., Botos (Miklósi, 46.), Pintér (Virág Zs., 46.) – Lakatos (Kovács P., 46.), Virág D., Oláh Sz. (Majer, 46.), Farkas – Vidák (id. Oláh J., 46.), Bulejka (Viczena, 46.). Játékos-edző: Kovács Péter.

Érsekvadkert SE II: Szekeres – Hustyava (Csejk, 68.), Majer, Kovácspál (Szabó Levente, 46.), Beluczki (Deme, 56.) – Medvik (Szabó B., 72.), Farkas, Szabó László, Mácsik – Kovács R., Varga S. Edző: Bernhardt László.

Sárga lap: Viczena.

Gól: Viczena (58.), ill. Varga S. (2., 7., 45.), Kovács R. (9., 33.), Medvik (22.), Mácsik (27.), Szabó László (29.)

Jók: senki, ill. Kovács R., Varga S., Szabó László, Hustyava

Kovács Péter: A folyósói pletykákkal ellentétben nem egy feldühödött, hanem egy kifejezetten szimpatikus, sportszerű Érsekvadkertet fogadhattunk a hétvégén. Ahogy bemutatkozónkban is említettük, jelenlegi keretünk harminc százaléka hosszú évek óta nem játszott bajnoki mérkőzésen, másik harminc százalék pedig egyáltalán nem játszott még nagypályás bajnokságban. Ennek fényében érthető, hogy az első félidőben miért számolt nyolcig a bajnokesélyes vendégcsapat. A félidőben hat cserét hajtottunk végre – javarészt aktív, hazatérő játékosokkal frissítettünk – így a második félidőben már nem kaptunk gólt, sőt éledező alakulatunk első találatát is sikerült elérni. További sok sikert kívánunk az Érsekvadkert csapatának!

Bernhardt László: – Elég nehéz körülmények között játszottunk. Ez a pálya nem nagyon megfelelő a focira. Lényegében az első félidőben megszereztük azt az előnyt, amit előzetesen gondoltam. A másodikban már csak vegetáltunk a nagy melegben. Próbáltuk tartani az eredményt. Azért kaptunk egy gólt egy védelmi hibából.