2024.05.09.

Revansot vett a Felsőtold

Az Egyházasdengeleg elleni edzőmeccsen aratott sikerrel melegítettek a tavaszra a házigazdák.

Vasárnap ismét egymás elleni edzőmeccsen volt érdekelt két vármegyei hármas alakulat. A keleti-csoportban versenyző Felsőtold a dél-nyugati-régióban szereplő Egyházasdengeleget fogadta. Míg legutóbb hasonló leosztásban a látogatók örülhettek, ezúttal fordult a kocka és a házigazdák tudtak nyerni.

Felkészülési mérkőzés:

Felsőtoldi Cserhát TSE-Egyházasdengeleg FE 4-2 (2-0)

Felsőtoldi Cserhát TSE: Bakó – Bene, Sáfi, Nyirjei, Molnár M. – Tóth Gy., Hucskó, Váradi, Tőzsér – Balázs B., Danyi. Cserék: Balázs S., Oláh, Harján, Horváth. Játékos-edző: Nyirjei András.

Egyházasdengeleg FE: Fehér – Bakonyi, Bacskai, Pete – Hajdú A., Szűcs, Hajdú J., Szarvas, Liptai – Fűrész, Pusztai. Cserék: Báthy, Jessin. Edző: Berkes Balázs.

Gól: Hucskó (2), Balázs B., Harján, ill. Hajdú J., Hajdú A.

Nyirjei András: – Úgy gondolom, jól sikerült az utolsó felkészülési mérkőzésünk, helyenként lassan, viszont többnyire jól játszottunk, és a helyzeteket is nagyobb arányban tudtuk értékesíteni. A kapusunk és a védelem is rendben volt, de az egész csapatnak jó volt a hozzáállása. Az Egyházasdengelegnek is gratulálok, voltak formás támadásaik, és az ő kapusuk is jól védett. Sportszerű csapat, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!

Berkes Balázs: – A mi pályánkon sajnos nem lehet mérkőzést játszani, ezért újra Felsőtoldon mérkőztünk meg. Jó meccset játszottunk, mindkét oldalon voltak helyzetek. Az első félidőben kétgólos hátrányba kerültünk. A második félidőben sikerült ledolgozni a hátrányunkat, de sajnos ellenfelünk újra megszerezte a vezetést. Erre már nem tudtunk reagálni, így vesztesen kellett elhagynunk a pályát. Sok sikert kívánok a Felsőtold csapatának a tavaszi pontvadászatban!