2024.05.09.

Három meccs lesz szombaton a vármegyei harmadosztályban

Keleten egy, észak-nyugaton két mérkőzést rendeznek meg.

Szombaton három mérkőzést fognak lebonyolítani a vármegyei harmadik vonal 2023/2024-es kiírásában. Keleten egy, észak-nyugaton két találkozó szerepel a programban. Nézzük meg, mit várunk az aktuális összecsapásoktól!

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 18. forduló:

2024. március 30. (szombat), 12.30:

Nógrádmegyer BSE-Zagyvarónai SE

A papírforma adott a mérkőzést megelőzően, elvileg nem szabadna, hogy gondot okozzon a tavasszal még hibátlan házigazdák számára mindegyik pont begyűjtése. A sereghajtó látogatók hétről hétre küzdenek és hajtanak becsülettel. de még nem jutottak el bajnoki egységig ebben az esztendőben. Ami késik, nem múlik alapon, előbb-utóbb valószínűleg ismét megtörik a rossz sorozat, egy körrel ezelőtt is hajszálon múlott egy bravúr. A hazaiak ezzel szemben remek formában vannak, az elmúlt fordulóban idegenben nyertek simán, amennyiben pedig valós tudásukat teszik le az asztalra, ismét előhúzhatnak egy sima győzelmet a cilinderből.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 18. forduló:

2024. március 30. (szombat), 12.30:

Borsosberény SE-Dejtár SE

A maga nemében rendhagyó kuriózum vezeti fel ezt a meccset, ugyanis ebben az évadban még nem volt rá példa, hogy egy vereség után készülődjenek következő próbatételükre az éllovas vendégek. Ne feledjük azonban, a legutóbbi körben elbúcsúzott idénybéli veretlenségi mutatójától Balga Ferenc brigádja. Vélhetően tehát egy, az átlagosnál harcosabb dejtári társulat lép majd pályára szombaton, nem lennénk az ez idáig az esztendőben pontot sem gyűjtő ‘berényiek helyében… Gyakorlatilag semmilyen épeszű érv nem szól a hazaiak mellett, csak az lehet kérdéses, milyen különbségű diadalt bemutatva köszörülik ki a rajtuk esett csorbát a látogatók.

Rétság FC-Nógrádsipek SE

A sors fintora, hogy két, az előző fordulóban egyaránt hatalmas bravúrt elérő gárda fog összefutni ebben a párosításban. Önbizalom terén tehát remekül festhetnek a társaságok, a rétságiak a mezőny másodikját, a látogatók az éllovas tréfálták meg, mely együttesek amúgy korábban veretlenek voltak… Az élet azonban nem áll meg, most itt lesz az újabb küldetés ideje. Az ötödik pozíciót elfoglaló ‘sipekiek jelenleg kilencpontos előnyben vannak a másik oldalhoz képest, egy győzelem lévén látótávolságon belülre tudnának kerülni a házigazdák, nyilván ez a Havay-alakulat célja. Az ismerősebb környezett miatt haloványan több eséllyel illetjük a hazaiak, nem lennénk azonban meglepődve, ha nem üres kezekkel konstatálnák a lefújást a vendégek.