Pont nélkül maradt a Felsőpetény.
Múlt vasárnap a Felsőpetényt fogadta a Romhány a vármegyei harmadosztály Dél-Nyugati-csoportjának rajtján. Támadólag léptek fel a hazaiak, aminek korán meglett az eredmény, Hegedűs Máté már az első félidő derekán beköszönt. A szünetig még két góllal rukkoltak elő a házigazdák. Ugyan a fordulás után kétszer is mattolták ellenfelüket a látogatók, nem esett össze a másik oldal, sőt válaszképpen még három találat érkezett. Takács tripláig jutott, illetve Péter Csaba és a csereként beszálló Mudroncsik is szomorította az ellenfelet. Végül hat kettőre diadalmaskodott Bencsik Emil legénysége.
Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 1. forduló:
Romhány KSE-Felsőpetény SE 6-2 (3-0)
Vezette: Urbán V. P. (Szász K.)
Romhány KSE: Nagy M. – Hornyák, Seres Á. (Seres M., 86.), Paróczi (Istvanovszki, 46.), Marsicki R. (Hajdu, 58.) – Dóka, Jávor, Péter Cs., Bencsik (Petényi, 74.) – Hegedűs M. (Mudroncsik, 68.), Takács. Játékos-edző: Bencsik Emil.
Felsőpetény SE: Piszár – Tóth Z., Benyusovics (Barnoki, 74.), Tóth P., Nagy Cs. – Busai, Sógor (Sulyán, 40.), Hegedűs N., Burai – Garai M., Tabics. Edző: Laczkovszki Zsolt.
Gól: Hegedűs M. (19.), Takács (33., 35., 68.), Péter Cs. (73.), Mudroncsik (90.), ill. Tabics (48.), Sulyán (57.)
Jók: az egész csapat, ill. Tabics, Sulyán, Tóth Z., Tóth P., Garai M., Busai, Hegedűs N.
Bencsik Emil: – Örülök, hogy ilyen sikeresen tudtuk venni az első bajnoki mérkőzésünket. Még kell nekünk ez az őszi szezon, hogy összeszokjon a társaság, hiszen egy új csapatról van szó. Meg kell ismernie egymást mindenkinek, hogy jobb legyen a játékunk. Az első félidőben szépen le tudtuk focizni az ellenfelünket és meg is volt a három nullás vezetésünk. A második félidőben kicsit szorossá és izgalmassá tettük a mérkőzést. Kihagytunk egy nagy helyzetet, ami megbosszulta magát, majd tudott lőni kettőt az ellenfél. Viszont sikerült higgadtnak maradnunk, így könnyedén lehoztuk ezt a meccset. A játékvezetés korrekt volt. Sok sikert kívánok a Felsőpeténynek a folytatásban!
Laczkovszki Zsolt: – Sajnos foghíjasan tudtunk kiállni a Romhány ellen, nem várt okok végett. Kénytelen voltam más pozícióban játszatni a srácokat. Az első félidőben három nullás vezetésre tett szert az ellenfél. A második félidőben viszont Tabics és Sulyán gyorsan beköszönt, így visszajöttünk a meccsbe. Aztán sérülések miatt cserélni kellett, és jómagammal együtt volt három ember a kispadon. Elfáradtunk, aztán a hazaiak kaptak egy jogos büntetőt, ami leforrázott minket, majd elértek még két gólt. Voltak helyzeteink, amiket nem tudtunk gólra váltani, de egy nagyon erős, jól összerakott Romhány megérdemelten nyert ezen a meccsen. Gratulálok nekik! Tanulunk az esetből, és remélem, hogy többször nem fog kelleni ilyen tartalékosan játszani, mert mihamarabb felépülnek a sérültjeink. Megyünk tovább.