Az utolsó pillanatban beszedett góllal kapott ki az emelt fővel veszítő Legénd.
Múlt vasárnap Legénden járt a Romhány a vármegyei harmadosztály Dél-Nyugati-csoportjának harmadik fordulójában. Alaposan meglepték vetélytársukat az előzetesen esélytelenebbnek tartott házigazdák, akik rögtön a kezdés után előnybe kerültek. Az első negyedóra után egy öngól által válaszoltak a látogatók, de hamarosan tizenegyesből megint a nagyot küzdő hazaiak vezettek. A második etap elején Takács keserítette volt csapatát, majd folytatódott a kiegyenlített csata. Már-már úgy nézett ki, remi lesz a vége, amikor Péter Csaba betalált a hosszabbításban, így három kettes győzelemhez segítve a vendégeket. A vereség ellenére csak pozitív jelzőkkel illethetjük a kis híján meglepetéssel előrukkoló legéndieket.
Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 3. forduló:
Legéndi SE-Romhány KSE 2-3 (2-1)
Vezette: Varga F. (Varga P. B., Mércse L.)
Legéndi SE: Miklián – Garaba, Megyeri, Lajos B. (Menyhért, 79.), Kucsera – Ollé (Soós, 68.), Urbán, Oláh B. (Oláh M., 46.), Holló – Nagy D., Ságodi. Edző: Bujnyik János.
Romhány KSE: Nagy M. – Marsicki B., Hornyák, Jávor (Paróczi, 21.)(Seres M., 79.), Istvanovszki – Dóka, Bencsik, Mudroncsik (Petényi, 75.), Péter Cs. – Takács, Hegedűs. Játékos-edző: Bencsik Emil.
Sárga lap: Oláh B., Holló, Ságodi, Garaba, Megyeri, Oláh M., ill. Paróczi
Gól: Nagy D. (1.), Oláh B. (28.), ill. Holló (18., öngól), Takács (48.), Péter Cs. (91.)
Jók: az egész csapat, ill. Péter Cs., Marsicki B., Istvanovszki, Hegedűs, Takács
Bujnyik János: – A Keszeg elleni meccset követően elment egy emberünk, aki meghatározó volt. A középpályáról munka miatt hiányzott Virág János. Franyó Marcell a védelemből volt távol családi okok végett. Viszont mindenkit tudunk pótolni! Egy nagyon sportszerű mérkőzés volt. Sikerült rögtön az elején vezetést szereznünk. majd sajnos elértünk egy öngólt. Utána megint vezettünk. A 91. percig kettő kettő volt, de a végén szerintem kicsit leültünk. Méltó ellenfelek voltunk a Romhánynak. Le a kalappal a srácok előtt! Megmutatták, hogy hiányzókkal is tudnak focizni és többre képesek. Ez a meccs bizonyíték volt arra, hogy megvan az eredménye annak, amit dolgoztunk és jó felé haladunk. Csináljuk tovább. Gratulálok az ellenfélnek!
Bencsik Emil: – Nagyon küzdelmes mérkőzés volt. Sajnos kétszer hátrányba kerültünk, de volt tartásunk, vissza tudtunk jönni a meccsbe. Sok helyzetet kihagytunk. Az utolsó pillanatban sikerült megszereznünk a vezetést és a győzelmet. Gratulálok a csapatnak, mindenki küzdött, hajtott, közösen sikerült elérni ezt a sikert. Gratulálok a legéndieknek is és további sok sikert kívánok! Mindenki ellen így küzdjenek a folytatásban!
A bajnokság aktuális állása: