A várakozásoknak megfelelően pont nélkül maradt a Borsosberény.
Vasárnap a Borsosberényt fogadta a Patak a vármegyei harmadik vonal Észak-Nyugati-csoportjának második körében. Kellőképpen megadták a mérkőzés alaphangját az egyértelmű esélyesként ringbe szálló hazaiak, hiszen két perc alatt beköszöntek. Az első negyedóra után tovább nőtt a különbség, majd a pihenőig még háromszor voltak eredményes a házigazdák. A folytatásra valamelyest összekapták magukat a látogatók, és ugyan még kétszer kapituláltak, a hajrában legalább elértek egy becsületgólt, így végül hét egyes arányban hozták a kötelezőt a patakiak.
Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 2. forduló:
Patak FC-Borsosberény SE 7-1 (5-0)
Vezette: Horváth S. (Kiss D. B.)
Patak FC: Oláh R. (Farkas D., 46.) – Kürtössy, Horváth B. (Takács, 46.), Mócsány, Fábián – Oravecz (Németh, 46.), Várhegyi (Dombi, 46.), Paulicsek, Forgács (Faludi, 68.) – Bogdány, Pásztor (Szabó L., 62.). Edző: Bella Sándor.
Borsosberény SE: Lakatos Gy. – Miklósi, ifj. Oláh J. (id. Oláh J., 46.), Kovács P., Jakubecz – Bulejka (Botos P., 16.), Virág D., Viczena (Varga A., 77.), Oláh P. (Oláh Sz., 46.) – Farkas E., Majer. Játékos-edző: Kovács Péter.
Sárga lap: Botos P.
Gól: Pásztor (2., 19., 57.), Oravecz (16., 43.), Bogdány (29.), Takács (77.), ill. Farkas E. (87.)
Jók: Paulicsek, Forgács, Pásztor, ill. senki
Bella Sándor: – Egy nagyon jó előkészített pályán, kánikulai melegben, magabiztosan játszva gyűjtöttük be a három pontot. Ma létszámban is jók voltunk, kellett is, mert jól jöttek a frissítések. Sportszerű mérkőzést játszottunk, további sok sikert kívánok a ‘berényi ‘ csapatnak!
Kovács Péter: – Elképesztő melegben, egy nagyon sportszerű ellenfélnél vendégeskedtünk. A vendégeskedés szó használata sajnos teljesen indokolt, még gombócból is sok, amit kaptunk. Reális eredmény, el kell ismerni, jelenleg ennyi a különbség a két csapat között. További sok sikert a Patak csapatának!