2024.05.27.

Újabb rangadóra kerül sor a vármegyei harmadosztály Keleti-csoportjában

Az éllovas SVSE a második helyezett Ecseghez látogat, a Feláldozhatók ellen javítana a Nógrádmegyer.

Ezen a hétvégén a tizenharmadik körre kerül sor vármegyénk Keleti-csoportjának. Egy mérkőzést rendeznek szombaton, míg három bajnokit vasárnap bonyolítanak le. Lássuk, mire számítunk az aktuális műsorral kapcsolatban!

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 13. forduló, 2023. november 11. (szombat), 10.30:

Nógrádmegyer BSE-Feláldozhatók SE (Karancsság)

Vereség után húznak ismét kesztyűt a házigazdák, akik mostanra végleg elköszönhettek két előkelőbb fokától, ráadásul immáron azért is harcolniuk kell majd, hogy meg tudják tartani a jelenleg birtokolt harmadik helyet. A mezőny hátsó fertályához tartozó látogatók öt fiaskót tudhatnak maguk mögött, az előző körben feltámasztották a sereghajtót. A sima zakón kívül amiatt is bosszankodhattak a karancsságiak, hogy csak tíz emberrel tudtak kiállni, így ezúttal az elsődleges céljuk az lehet, hogy valamilyen úton-módon tizenegy embert összeszedjenek erre a csörtére. A javítani akaró hazaiakat jelöljük meg a párharc egyértelmű favoritjaiként, saját pályájukon nem hibázhatnak, komoly fordulatként kerülne be a köztudatba, ha nem üres kezekkel fejeznék be a meccset a nehéz túra elébe néző vendégek.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 13. forduló, 2023. november 12. (vasárnap), 13.30:

Ecseg SE-Somos VSE

A megcsonkított miniatűr mezőny őszi szakaszának második kiemelkedő összecsapásának keretein belül találkoznak a táblázat két első pozícióját elfoglaló társulatok, joggal nevezhetjük rangadónak is ezt az ütközetet. A hazaiak éppen mostani ellenfelükkel szemben szenvedték el utolsó, egyben egyetlen vereségüket ebben a kiírásban, így lenne miért visszavágnia Moravcsik Ferenc legénységének. A somosiak eddigi szereplését csak csupa-csupa pozitív jelzővel illethetjük, nyilván nem a véletlen műve, hogy még mindig százszázalékos Oláh Teofil brigádja, hasonló folytatással pedig az a bravúr is előfordulhat, hogy hibátlan mérleggel vonul téli szünetre az éllovas. Ne rohanjunk még azonban ennyire előre, először itt lesz ez a vasárnapi derbi, ahol komoly viaskodásra van kilátás. Számukra ismerős környezetben rágós falatnak bizonyulhatnak az ecsegiek, ezzel együtt, esélyesként jelöljük meg a vendégeket, akik legjobb arcukat bemutatva, ha nehezen is, idegenben is legyűrhetik legfőbb vetélytársukat.

Cered VSE-Kazár KSE

A dolgok jelenlegi állása szerint, a szépen lassan egyértelműen dobogóra esélyes csapattá váló vendégeket ruházhatjuk fel több sansszal a kezdősípszót megelőzően, leírni persze semmiképpen nem szabad az otthonukban tényleg bármire képes ceredieket. A látogatók remek formában vannak, az előző kilenc fellépésükből csupán egyszer kaptak ki, a legutóbbi négy küldetésüket pedig kivétel nélkül behúzták. Ezzel szemben az ez idáig nem igazán remekelő hazaiak gyakorlatilag bebetonozták magukat a tabella ötödik helyére, perpillanat négy mérkőzést számlál a nyeretlenségi szériájuk. Az elmúlt fordulóban csúnya mélyütésbe szaladt bele Horváth Jenő együttese, tehát lenne mit jóvá tenni, ehhez viszont jókora pálfordulásra van szükség, máskülönben megint fejet kell majd hajtani a lefújáskor és a kazáriak örülhetnek a végén.

Felsőtoldi Cserhát TSE-Zagyvarónai SE

A pontvadászat két legutolsó helyezettje méri össze tudását ezen a találkozón, nagyjából megegyező esélyekkel. A két körrel ezelőtt alaposan megrostált hazaiak mostani állapotukban is képesek lehetnek elérni egy jó eredményt, ehhez persze legjobb énjükkel kellene előhozakodni. A látogatók önbizalommal telve készülődhetnek, a mögöttünk hagyott hétvégén nagy kő eshetett le a szívükről, ugyanis begyűjtötték a legelső sikerüket ebben az évadban. Egyébként a közelgő küldetés sem ígérkezik lehetetlennek, maximális fordulatszámon pörögve akár még le is gyűrhetik közvetlen riválisukat a zagyvarónaiak, evés közben jön meg az étvágy alapon pedig vélhetően nem is gondolnak másra a vendégek, csak egy újabb győzelemre, amihez persze a súlyos fiaskóval hangoló felsőtoldiaknak is lesz egy-két szava.