2024.03.29.

A hétvége játékosa a Vármegyei III. osztályban: Mihalik János

Mesternégyessel vezette győzelemre csapatát a Zagyvaróna ellen sikert arató Ecseg támadója.

Szerkesztőségünk az őszi szezon során is hétről hétre igyekezni fog megválasztani a Vármegyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A nyolcadik fordulót követően a Keleti-régióban szereplő Ecseg támadója, Mihalik János mellett döntöttünk, aki csapata valamennyi gólját szerezve segítette hozzá együttesét a Zagyvaróna ellen elért négy nullás sikerhez. Most pedig jöjjön az ismét remek produkcióval előrukkoló játékossal készült riportunk!

– Hogyan tekint vissza a legutóbbi mérkőzésre?

– Meglepetés ért minket, mert az előző meccshez képest sokat fejlődött a vendégcsapat – mondta Mihalik János. Nem számítottunk rá, hogy ilyen nehéz lesz ellenük játszani. Ettől függetlenül, végül magabiztosan összejött a győzelem, nem forgott veszélyben a három pont.

– Elsősorban köszönhetően négy góljának…

– Annyira jól védekezett az ellenfél, hogy a passzok elől nem sikerültek, ezért sokat erőltettem az egy az egyet, és persze kellett hozzá szerencse is.

– Mi a véleménye csapata eddigi szerepléséről?

– Az eddigi idényre összességében nem lehet panasz. Egy vereségünk volt, a többit megnyertük. Jól teljesít a csapat. Ugyanilyen felfogással és akarattal szeretnénk játszani a továbbiakban is.

– Mekkora esélyt lát a végső elsőségre?

– Szeretnénk minél fényesebb érmet elcsípni. A célunk ott lenni az első háromban, egy aranyérem hab lenne a tortán.

– Vasárnap a Feláldozhatókhoz látogatnak. Mit vár a meccstől?

– Nagyon jól ismerjük az ellenfelet. Egy jó csapathoz megyünk, és tudjuk, hogy nehéz lesz, de szeretnénk nyerni.