Nyolc gólig jutott a Zagyvaróna ellen Moravcsik Ferenc brigádja.
Vasárnap a Zagyvarónát fogadta az Ecseg a vármegyei harmadosztály Keleti-csoportjának tizenötödik körében. Semmit sem bíztak a véletlenre az egyértelmű esélyesként ringbe szálló hazaiak, akik három perc alatt megszerezték a vezetést, majd kisvártatva megint beköszöntek. Becsülettel harcoltak a látogatók, de szépíteniük nem sikerült, a szünethez közeledve pedig tovább nőtt a különbség. A fordulás után még ötször mattolták ellenfelüket a házigazdák, legalább egy halovány szépségtapasznak örülhettek a lelkes vendégek. Végül nyolc egyre diadalmaskodtak a papírformát maximálisan igazoló ecsegiek.
Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 15. forduló:
Ecseg SE-Zagyvarónai SE 8-1 (3-0)
Vezette: Menczel J. (Zsélyi Cs., Sáfrány Sz. T.)
Ecseg SE: Baltacanovic – Rádi (Jaskó, 60.), Csík D., Kelemen (Burbiczki, 72.), Gaál (Csík R., 60.) – Zsiga (Horváth G., 68.), Mihalik J., Moravcsik D., Mihalik K. (Mihalik Sz., 29.) – Budai, Könnyű (Oláh R., 69.). Edző: Moravcsik Ferenc.
Zagyvarónai SE: Lenkei – Horváth O., Vanó, Kovács M., Losó – Balogh L., Oláh K., Oláh G., Eczet (Botos T., 60.) – Balogh G. (Széll, 79.), Puporka (Oláh B., 72.). Edző: Kaspár Zsolt.
Sárga lap: Gaál, Kelemen
Gól: Könnyű (3., 56.), Zsiga (11.), Budai (37., 51.), Mihalik J. (54.), Mihalik Sz. (68., 87.), ill. Kovács M. (79.)
Jók: Budai L., Mihalik J., ill. Kovács M., Losó, Balogh L.
Moravcsik Ferenc: – Az első tavaszi bajnoki úgy alakult, ahogy azt mi gondoltuk. A Zagyvaróna egy szimpatikus csapat. Érdekes módon, nem adták fel az egész kilencven perc alatt. Még az utolsó pillanatokban is ugyanúgy mentek, mint amikor elkezdték. De hát, azért érződött a különbség a két gárda között. Ezt mutatja az eredmény is. Jók leszünk, azt látom! Most már egyre jobban érzik egymást a fiúk. További sok sikert kívánok az ellenfélnek! Szerintem elmozdulnak onnan, ahol állnak, mert úgy érzem, több van ebben a társaságban! A mieinknek gratulálok!
Kaspár Zsolt: – Egy nagyon jó csapat otthonában játszottunk. Ez mellett még nagyon agresszívan is futballoztak. Az első félidőben két nagyon nagy egyéni hibából kaptunk két gólt. Mellette volt két-három ziccerünk, amit sajnos nem tudtunk berúgni. Lehet, kicsit más, ha ezeket értékesítjük. A második félidőben már teljesen átvették az irányítást, ránk erőltették azt az agresszív focit, amit mi sajnos nem tudtunk felvenni. Így ilyen arányban is megérdemelten nyertek a hazaiak. Gratulálok nekik és további sok sikert kívánok a bajnokságban!
A bajnokság aktuális állása: