2024.02.29.

Hivatalosan is visszalépett a Mátramindszent

Tizennégy tagja maradt a vármegyei másodosztály 2023/2024-es mezőnyének.

Korábban már megpedzegettünk egy sajnálatos hírt, miszerint megszűnhet a felnőtt futball Mátramindszenten. Sajnos mostanra hivatalosan bekövetkezett az említett történés, az illetékes egyesület elnöke jelezte az MLSZ Vármegyei Igazgatósága részére, hogy nem indul el a gárda régiónk másodosztályának 2023/2024-es évadában.

Az érintett társulat tizenhárom esztendő kihagyás után 2016-ban tért vissza a focitérképre. Ezt követően a ‘mindszentiek öt idényt húztak le a harmadik vonalban, majd bajnoki címet szereztek és eggyel feljebb folytatták, ahol előbb a dobogó legalsó fokán zártak, legutóbb pedig ezüstérmesek lettek. Érdekesség, hogy a klub nyáron szeretett volna fellépni a vármegyei egybe, a pályahitelesítési kérelem elmulasztása miatt azonban erre nem kerülhetett sor, így ezen adminisztrációs hiányosság végett nem kapta meg az Amatőr Licencet a csapat. Azt már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha…