Nem tudott győzni idegenben a Mátramindszent.
Múlt vasárnap Varsányban volt jelenése a Mátramindszentnek a vármegyei második vonal tizenötödik körében. Felvették a kesztyűt a roppant harcos hazaiak, akik Szabó révén meg is szerezték a vezetést a nyolcadik percben. Nem tartott sokáig az öröm, mert Rácz postafordultával válaszolt. A szünetig folytatódott a férfias küzdelem, újabb gól nélkül. A második etapban Csizmadia tizenegyesével ismét hamar eredményesek tudtak lenni a házigazdák, de a játékrész derekán Budai Lajos egalizált. Ezt követően már csak piros lapokat láthattunk, találatot nem. Három embert is kiállított a sípmester. A varsányiaktól egy, míg a látogatóktól két ember mehetett idő előtt zuhanyozni. Végül kettő kettes remivel fejeződött be a csata. Bravúrosnak mondható pontot gyűjtött be Báránkó Gábor legénysége.
Megyei II. osztály, 15. forduló:
Varsány SE-Mátramindszent SE 2-2 (1-1)
Vezette: Kiss D. (Kiss T., Trubin B.)
Varsány SE: Baráth – Havasi, Mlinkó, Puszta (Bakó, 78.), Csizmadia – Unyi (Takács R., 78.), Báránkó, Takács G., Hegedűs – Szabó B. (Király, 74.), Kiss Á. Játékos-edző: Báránkó Gábor.
Mátramindszent SE: Illefalvi – Lesziák (Szűcs, 81.), Kun, Gál, Orosz (Kovács M., 58.) – Kiss P. (Berki A., 68.), Jakab, Pozsár, Rácz M. – Zsákai, Budai L. Játékos-edző: Berki Aladár.
Sárga lap: Hegedűs, ill. Jakab, Orosz
Piros lap: Havasi (69., Varsány SE), ill. Pozsár (69.), Kovács M. (85., mindketten Mátramindszent SE)
Gól: Szabó B. (8.), Csizmadia (47.), ill. Rácz M. (9.), Budai L. (65.)
Jók: az egész csapat, ill. senki
Báránkó Gábor: – Erről a mérkőzésről és egyéb dolgokról tudnék egy regényt írni, de csak pár gondolatot szeretnék felhozni! Elsősorban, szégyellem magam, hogy egy ilyen pocsék pályán kellett játszani, ha már játéknak lehet nevezni ezt a kilencven percet! Nem történt egyik csapatnál sem olyan, hogy láttam volna négy-öt passzt, mert lehetetlen volt megvalósítani, ezért egész meccsen az ment, hogy rúgd előre a gyors csatároknak és majd lesz valami. Első gólunkat igy szereztük, aztán esély sem volt örülni, mert középkezdésből ilyen gólt kaptunk mi is. Szinte öt percenként meg volt szakítva a játék valamilyen incidenc miatt. Gondolok itt egy belépőre vagy reklamálásra. A második félidő sem történt másképp, volt egy jó húsz percünk, ahol vezetést is szereztünk, picit nekünk kedvezett a szél és jobban ott tudtunk lenne az ellenfél kapujánál. Ezután az egyik játékosnak volt egy nem túl szép „szerelése”, amitől picit elszabadultak az indulatok. Nem akarok álláspontot foglalni és igaz megmondó lenni, hogy mi volt szép és mi nem, de ha a játékosom szerelése csúnya volt, akkor az is, hogy nekimegyek torkon fogva! Ez után jogos piros lap volt mindkét oldalon! Az egyenlítőgól is egy felívelt labdából történt, amit felszabadíthattunk volna, de nem sikerült. Személy szerint nekem adódott volna a győztesgól megszerzése, miután egy lecsorgó labdát megszereztem és a kapussal szembe mehettem volna, ha hátulról nem rúgják össze a bokám. Ez is szintén jogos piros lapos megmozdulás volt, de ez annyiban volt másabb az előző incidenshez képest, hogy én nem ugrottam az ellenfél torkának és nem szidtam az anyukáját! Pedig hétfőn nem bírtam menni dolgozni a bokám miatt! Felfogom annak, hogy ez benne van a fociban, még, ha ez szándékos is volt! Az ellenfél játékosa csak megmentette csapatát egy valószínűleges góltól, ami egy piros lapba került. A csapat egy új mezgarnitúrában játszhatta le a tavasz első hazai meccsét, ahol szereztünk is benne egy pontot. Mindenki nagyon örült az új meznek, remélem, sok szép emléket tudunk benne majd szerezni! Akadt viszont olyan játékos is, aki hamar kivetkőzött belőle, mert a cserepadra tettem! Ennyi választ kaptam: „nálam ez nem fér bele”. Hát, ezek után ez nálam sem fér bele, és végleg lezártnak tekintem ezt az ügyet! Köszönöm egy volt csapattársnak, aki a meccs előtt bejött az öltözőbe és hozott egy kis ajándékot a saját születésnapja alkalmából! Köszönöm a sok kilátogatónak a szurkolást, akik nem kaptak ismét játéklehetőséget, azoktól elnézést és kitartást kérek! Sok sikert a bajnokságban a vendégcsapatnak! Röviden es tömören csak ennyit a vasárnapi délutántól, ami nekem egy érzelmi hullámvasút volt!
Berki Aladár: – Szeretném azzal kezdeni, hogy nem érdemeltünk győzelmet! Küzdeni akarásban maximálisan felülmúltak minket, jobban akarták a győzelmet, mint mi. A borzasztó pályától és a borzasztó játékunktól már csak a játékvezetés volt borzasztóbb! Az első félidőben szinte eldöntötte a mérkőzést, amikor két százszázalékos tizenegyest nem adott meg! Minden egyes kétes szituációnál a hazai csapatot támogatta! További sok sikert kívánok az ellenfélnek! Remélem, tudunk javítani hazai pályán a következő héten.
A bajnokság aktuális állása: