A Nagylócot fogadja a Szügy, városi rangadót vív a BSE, Taron nyerne a Vizslás.
A mostani hétvégén beindul a 2023/2024-es évad vármegyénk második vonalában. Szombaton négy, míg vasárnap két mérkőzést rendeznek meg. Egy találkozót elhalasztottak. Lássuk, mit várunk a közelgő meccsektől!
Vármegyei II. osztály, 1. forduló, 2023. augusztus 12. (szombat), 14.00:
Szügy SE-Nagylóc SE
A sors gondoskodott róla, hogy stílusosan a mezőny címvédőjének fellépése indítsa el az új idény küzdelmeit. Az biztos, hogy az újonc vendégek könnyebb ellenfelet is el tudtak volna képzelni a starton, mint a regnáló aranyérmes… Mondhatni, a házigazdák tovább erősödtek a nyáron, ezúttal is toronymagas favoritként készülődhetnek. A nagylóciak próbáltak igazolni, több-kevesebb sikerrel. Lelkesedés terén remekül állnak a látogatók, az idő előrehaladtával eldől, ez mire lesz elég. Egy esetleges szombati meglepetés már-már csodaszámba menne, elvileg nem hibázhatnak a szügyiek, akik jobbik arcukat húzzák elő a cilinderből, akár egy tükörsima győzelemmel is kezdhetik hadjáratukat.
2023. augusztus 12. (szombat), 17.00:
Balassagyarmati VSE-Balassagyarmati SC
Sok-Sok év után ismét városi rangadót rendeznek Balassagyarmaton. A VSE a BSC gárdáját fogadja a Kövi Pál Sportközpontban. A két brigád eltérő célokkal vág neki az évadnak, a rendkívül fiatalos hazaiak az élbolyba vágyódnak, a látogatók pedig magukra szeretnék ölteni a masszív középcsapat titulust. Tuti, hogy Babcsán Tibor tartogat egyet s mást a tarsolyában, mégis úgy véljük, ezen a napon nem szabadna megbotlaniuk a házigazdáknak. A másik oldal veszítenivaló nélkül húzhat kesztyűt, megsüvegelendő tettként könyvelhetnénk el, ha képesek volnának borsot törni riválisuk orra alá a vendégek, Mátyás Zsolt alakulata számára állhat a zászló.
Mátraterenye SE-Mátraverebély-Szentkút SE
A saját szemszögükből negatív rekorddal záruló kupafiaskó után várják a kezdősípszót a hazaiak, nem titkoltan azzal a törekvéssel, hogy ezúttal egy velük azonos súlycsoportban lévő vetélytárssal szemben térjenek rá a győzelmi ösvényre. A Berki Aladár-Dancsok Roland duó által irányított ‘terenyeiek amolyan slusszpoénként tovább erősödtek pénteken, gyakorlatilag immáron övék a bajnokság legerősebb támadó hármasa… Fel kell kötniük a gatyát az edzőmeccseik zömén és a legutóbbi kupapárbajuk alkalmával sem remekelő ‘verebélyieknek, a dolgok jelenlegi állása szerint, nem sok jóra számíthatnak, számukra ismerős környezetben közelebb lehetnek az üdvösséghez a vélhetően harapós kedvükben lévő házigazdák.
Rimóc SE-Karancsberényi VSFC
Újoncok mérhetik össze tudásukat ezen a találkozón, egy teljes mértékben háromesélyesnek ígérkező viaskodás keretein belül nézhetnek egymással farkasszemet az érintettek. Mindkét résztvevő elvárható kupasikerrel hangolt, így az önbizalommal nem lehet gond, evés közben jön meg az étvágy alapon pedig ezúttal a bajnokságban folytatnák eredményes szériájukat. Egy olyan menettel van dolgunk, ahol döntő tényezőnek bizonyulhat az ismerősebb pálya, ez az adalék sokat nyomhat majd a latba, gyorsan hozzá kell azonban tenni, hogy Berki Krisztián együttese biztosan nem feltartott kezekkel vág neki a mérkőzésnek. Joggal számíthatunk tehát arra, hogy egy igazi adok-kapok bontakozik ki a játéktéren, ahol bármi megtörténhet.
Vármegyei II. osztály, 1. forduló, 2023. augusztus 13. (vasárnap), 17.00:
Tari SZE-Vizslás SE
Egyértelmű esélyesként tekinthetünk a nyáron jócskán erősebbé váló, Bujtár Tamás vendégekre, rögtön egy komoly botlásnak minősülne, ha nem tudná zsebre rakni mindhárom pontot a bajnoki címre hajtó armada. Az előző kiírást sereghajtóként befejező tariak már Percze Ferencz irányítása mellett készülnek, felkészülési találkozókon mutattak is pozitív dolgokat, az előző hétvégén viszont a kupában hamar visszazuhantak a földre. A mostani erőpróbán nem sok sanszuk lesz a hazaiak, csupán otthonukban bízhatnak, amúgy már az is szép cselekedetnek számítana, ha képesek volnának megnehezíteni a minden tekintetben előrébb járó és hatványozottan acélosabbnak tetsző ellenfelük kötelező győzelmét.
Karancslapujtő KSE II-Varsány SE
Kifejezetten harcos összecsapás van kilátás ezen párosítás kapcsán, meg kell küzdenie az egységekért a végül diadalmaskodó társulatnak. A vendégek egy ideje nem játszottak edzőmeccset, így már ki lehetnek éhezve a focira. Ezzel szemben a varsányiak egy csúfos kupabetlivel hangoltak, lenne mit jóvá tenniük. Az nyilvánvaló, hogy Báránkó Gábor megfelelő szellemben, a siker érdekében rakja majd össze övéit, maximális fordulatszámon pörögve pedig lehet is keresnivalójuk a látogatóknak. A Szőrös Krisztián által dirigált ‘lapujtőiek garantálható módon, pusztán arra akarnak gondolni, hogy két vállra fektessék riválisukat, ehhez azonban lesz egy-két szavuk a vendégeknek, reálisnak tűnik tehát a férfias küzdelmet előrevetítő várakozás.
Mihálygerge SE-Karancsaljai MSE-elhalasztva