A Csáb ellen nyert edzőmeccset Babcsán Tibor legénysége.
Szombaton edzőmérkőzésen fogadta a vármegyénk másodosztályában szereplő Balassagyarmati SC a szlovák hatodik ligás Csábot. A házigazdák már a szünetre is egygólos előnnyel vonulhattak, majd egy kiegyenlített küzdelem végén, három kettes sikert könyvelhettek el.
Felkészülési mérkőzés:
Balassagyarmati SC-TJ Csáb 3-2 (1-0)
Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, műfüves pálya.
Balassagyarmati SC: Csordás Á. – Horváth B., Tóth Á., Csordás K., Szilveszter – Csábi G., Rodák, Lukács, Csábi B. – Hatala, Csábi T. Cserék: Beniczky, Tóth Á., Major, Vas, Kovács A. Vezetőedző: Babcsán Tibor.
Gól: Csábi T. (2), Csábi G.,
Babcsán Tibor: – Fantasztikus iram és magas színvonal jellemezte a meccset. Évek óta jó barátságot ápolunk a csábi focicsapattal, ennek megfelelően sportszerű mérkőzést játszottunk. Egy éve nyolc nullra kaptunk. Sokszor játszottunk velük, de még egyszer sem sikerült nyerni. Most igen! Szinte félek bármit is mondani a csapatunkról. Nagyon jó úton járunk. Lehet, hogy ismét mi leszünk a meglepetéscsapat? Köszönöm a játékosaimnak, hogy amit kérek tőlük, azt végrehajtják. Először nem nagyon akartak hinni az elképzelésemben, de ahogy jönnek az eredmények, egyre jobban bíznak bennem. Még a végén jó csapatunk lesz!