2024.10.13.

Megharcolt a pontokért az Érsekvadkert

Nem sokon múlott, hogy komoly meglepetést szerezzen a Bátonyterenye.

Szombaton Bátonyterenyén volt jelenése az Érsekvadkert a vármegyei élvonal harmadik fordulójában. Toronymagas esélyesként tekinthettünk a vendégekre, ehhez képest viszont vért kellett izzadniuk. Alaposan leforrázták ellenfelüket a masszív védekezésre berendezkedő házigazdák, akik Myszor révén négy perc alatt előnybe kerültek. Az első félidő derekán Orovecz büntetőből egalizált, majd egy öngól által fordítottak a látogatók. Ezt követően nőhetett volna a különbség, de a rendkívül odaadóan és nagy szívvel küzdő hazaiak állták a sarat, sőt olykor-olykor még veszélyeztettek is. Végül a második felvonásban már nem változott az állás, ami azt jelentette, kettő egyre nyertek a ‘vadkertiek. A vereségtől elvonatkoztatva, megilleti a kalapemelés a kis híján komoly meglepetést elérő másik oldalt, az utóbbi, nem túl jól sikerült heteket követően ezúttal egyértelmű életjeleket adtak magukról a bátonyiak.

Vármegyei I. osztály, 3. forduló:

Bátonyterenyei TC-Érsekvadkert SE 1-2 (1-2)

Bátonyterenye, 100 néző. Vezette: Kiss D. (Elischer M., Reviczki J.)

Bátonyterenyei TC: Zsignár – Kovács D. (Lengyel, 19., Simó, Zsákai, Balogh – Berki Sz. (Pöstényi, 66.), Bakos K. (Szekula, 46.), Sasvári, Bari, Lenkei – Myszor. Vezetőedző: Lászlók János.

Érsekvadkert SE: Flamich – Márkus, Vasilijevic, Girán, Juhász – Orovecz, Tóth Sz., Sztraka (Mezey, 68.) – Balga (Csölle, 78.), Kiss G. (Bóka, 78.), Lukáts. Vezetőedző: Nyikos József.

Sárga lap: Berki Sz., Sasvári, Zsignár, ill. Girán, Csölle

Gól: Myszor (4.), ill. Orovecz (22.), Bari (37., öngól)

Jók: az egész csapat, ill. Juhász, Orovecz („Bubuka”)

Lászlók János: – Gratulálok a csapatomnak ehhez a teljesítményhez! Amit megbeszéltünk, azt maradéktalanul végrehajtották. Jól játszottunk. A vendégek két szerencsés találattal, egy öngóllal és egy túlzó tizenegyessel nyertek. Egyenlő ellenfelek voltunk. Le a kalappal a fiúk előtt! Kezd rajzolódni a történet. Javul az edzésrejárás. Egyre többen vagyunk. Építjük a csapatot továbbra is. Tudtunk igazolni még egy embert. Szerintem Zsákai Martinnal erősödtünk. Készülünk a következő mérkőzésre. Városnapon fogadjuk majd a Szécsényt. Remélem, hamarosan mi is ponttal vagy pontokkal állunk majd a táblázaton. 

Tarjáni László, a Bátonyterenyei TC elnöke:Először is, szeretnék gratulálni az Érsekvadkertnek és a csapat edzőjének, Nyikos barátunknak, aki tényleg nagyszerű munkát végez! Nagyon szeretnék továbbá gratulálni, minden, ma pályára lépő játékosunknak, mert egy remek teljesítményt tettünk le az asztalra! Mindenki küzdött, hajtott, úgy gondolom, ez egy jó irány lehet. Tették a dolgukat a fiúk, maximálisan elégedettek vagyunk velük. Én egy olyan ember vagyok, aki soha nem szokott a játékvezetéssel foglalkozni, mivel a kispályás tevékenységemen belül mindig úgy tekintek rájuk, mint a kollégáimra. Most viszont nem mehetek el emellett szó nélkül. Azt nehezen tudom elfogadni, hogy mostanában mindenki átnéz rajtunk és nem vesznek minket csapatszámba! Egy borzasztóan erős és jóképességű csapatnak szerintem nem kellene semmiféle segítséget megadni. Ettől függetlenül, természetesen megérdemelten nyertek a vendégek. Ezzel együtt, talán most először nyújtott egy olyan teljesítményt a gárda, ami egy nagyon jó irány lehet. A jövőben arra fogunk törekedni, hogy megszerezzük első pontjainkat!

Nyikos József: – Kritikán aluli volt a pálya minősége. Persze nem csak nekünk, hanem az ellenfélnek is, de az ilyen pálya mindig annak a csapatnak kedvez, amely beáll védekezni és rombolni. Azt gondolom, jó taktikát választottak a hazaiak. Tudatosan visszaálltak. Két támadásuk volt. Az egyikből gólt rúgtak, a másikból pedig majdnem még egyet. Megint nagy volt a labdatartási arány a javunkra, de elpuskáztuk a helyzeteket. Ez nem mentség. Szerintem nem játszottunk jól. Ez akkor igaz, ha belőjük a helyzeteket. Nyilván ehhez kellett az ellenfél is. Nincs miért gratulálni a csapatnak, csak a három pontért. Kevésbé jó játékkal pontokat szereztünk, egy ilyen nehéz pályán, egy tipikusan rombolásra berendezkedő ellenféllel szemben. Nyerhettünk volna nagyobb arányban is, ha kihasználjuk a ziccereket, de nem így történt. Gratulálok a hátigazdáknak, azt tették, amit kell! Itt nagyon sokan meg fognak „halni” ezen a nagyon rossz minőségű pályán! Ilyet egyébként nem szabadna engedni semmilyen szinten, még megye háromban sem!

A bajnokság aktuális állása: