2024.04.18.

Gólokban gazdag meccsen folytatta menetelését a Silver Tüzép-Karancslapujtő

Tisztességes vereséget szenvedett a Pásztó.

Szombaton Pásztón volt jelenése a Silver Tüzép-Karancslapujtőnek a vármegyei élvonal tizenharmadik körében. Az első negyedóra után Szeles révén lett meg a vezetés a vendégeknek, majd egy ideig gólcsend következett, aztán éppen a pihenő előtt Romhányi is beköszönt. A második etap elején megint betaláltak a látogatók. Hamarosan jött a szépítés, de ismét gyorsan eredményes tudott lenni a másik oldal. Ekkor sem adták fel a hazaiak, Nagy Zsolt jutott dupláig. Nem sokkal később újra kapituláltak a házigazdák, de nem adták fel, büntetőből faragtak hátrányukból, a hosszabbításban pedig tovább zárkóztak. A ‘lapujtőiek azonban újra megrázták magukat, a mesternégyesig jutó Katona alakította ki az övéi hat négyes sikerét jelentő végkifejletet.

Vármegyei I. osztály, 13. forduló:

Pásztó SK-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE 4-6 (0-2)

Pásztó, 150 néző. Vezette: Lucián J. (Lovas N., Németh G.)

Pásztó SK: Kresák – Tari, Lipták, Békési, Kurcsik – Hranek (Csépe I., 46.), Kelemen – Szőllősi, Percze, Jánosik (Mladoniczki, 62.) – Nagy Zs. Vezetőedző: Smelkó Károly.

Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE: Vida – Sulcz, Zsély, Sándor A. (Kecskés, 58.), Romhányi – Gazdag, Szeles, Bonivárt (Rátóti, 44.), Tóth O. (Kovács B., 62.) – Katona, Pál G. (Horváth T., 72.). Vezetőedző: Szabó Gábor.

Sárga lap: Szőllősi, Hranek, Csépe I., Percze, ill. Romhányi, Bonivárt, Zsély, Kecskés

Gól: Nagy Zs. (57., 71.), Csépe I. (77.), Szőllősi (91.), ill. Szeles (18.), Romhányi (45.), Katona (50., 64., 76., 92.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Smelkó Károly: – Nyilvánvaló, tudtuk, hogy ez a mérkőzés nem nekünk áll. Főleg úgy, ahogy kinéztünk a meccs előtt. Tehát nagyon kevesen voltunk, két eltiltott mellett rengeteg sérültünk van, ahogy azt az előzetesben is lenyilatkoztam. Ettől függetlenül az első félidőben próbáltunk szervezetten védekezni, sajnos az ellenfél nagyon jól játszott. Nagyszerűen vitték ki a szélekre a játékot, ahogy kell, rúgták be középre. A felvezetőben is elmondtam, hogy Katonát a megye legjobb csatárának tartom. Ma is bebizonyította, hogy jó produkciót tud nyújtani. Nyilván ehhez csapat is kell a háta mögé, hogy így futballozzon valaki. Az nem véletlen, ha kipattan a labda, huszonöt-harminc méterről valaki úgy el tudja találni teli rüszttel, „Józska Pista” ilyen gólokat nem rúg. A második félidőben picit támadóbban léptünk fel, mondtam a srácoknak, hogy ez nem játék, amit csináltak, ez a nézőket nem szolgálja ki. Mondtam, próbáljunk meg feljebb menni. Picit átszerveztem a csapatot. Egy nagyon szép, vállalható mérkőzést játszottunk a második félidőben. Nyilván kiesett tőlük két játékos. Bonivárt megsérült, meg cseréltek is, ezután középpályán már nem voltak olyan hatékonyak. Még azt is merem mondani, onnantól átvettük a játék irányítását, csak mindig jókor rúgták a gólt. Ez is egy jó csapat ismérve, hogy jókor tudnak betalálni, amikor kell. Nem véletlenül százszázalékosak. Ettől függetlenül le a kalappal a csapatom előtt! Nagyon szépen kérem a pásztói nézőket, legyenek türelemmel! Rendezni fogjuk a sorainkat, most voltak sérültjeink és eltiltottjaink. Szerintem jó úton járunk. Szarvas Imre, Csépe Zoli, Csorba Norbi, illetve a pásztói önkormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy ez a csapat sikeresen szerepeljen. Van egy gyönyörű létesítményünk. A második félidőben abszolút partiban voltunk, sőt helyenként jobban is futballoztunk, mint a Karancslapujtő. Egy-két olyan szintű játékossal megnyerték a meccset, akik dominánsak ebben a megyei fociban. Gratulálok az ellenfélnek, viszont nagyon nagy gratuláció a mi csapatunknak is! További sok sikert kívánok a ‘Lapujtőnek! Mi pedig dolgozunk tovább, csináljuk a dolgunkat, majd télen próbálunk erősíteni, egy komoly felkészülést végrehajtani, és akkor az első négybe valahogy be tudunk majd szorulni. Ha pedig nem, akkor is dolgozunk tovább. Ez már a jövő zenéje. Köszönöm minden játékosnak a mai hozzáállást, és azoknak nézőnek, akik ilyen rossz időben kijöttek a mérkőzésre! Remélem, hogy nem csalódottan mentek haza. Én nem vagyok az. Egy nagyon jó meccset játszottunk, le a kalappal a fiaink előtt!

Szabó Gábor: – Már vártam, hogy mikor lesz egy olyan mérkőzésünk, amikor nem úgy jönnek a dolgaink, ahogy egyébként kellene. Ennyi meccset lejátszani úgy egy szezonban, hogy tényleg topformában vagy, és a játékosok minden egyes szituációban úgy jönnek ki a dolgokból, ahogy gyakoroljuk vagy éppen kell. Ez a meccs most pont az volt, amilyenre már számítottunk, hogy lesz majd egy olyan, amikor nagyon nyögvenyelős lesz. Egész végig nagyon rossz felfogásban játszottunk. Igazából nem tudom elmarasztalni a játékosokat, mert a meló benne volt, csinálták a dolgukat, tették, amit kell. Egyszerűen ez egy ilyen találkozó volt. Ilyen hosszú sorozat után egyébként biztos volt, hogy ez el fog jönni. A Pásztónak gratulálunk, nagy erőket mozgósítottak, hogy tényleg minél közelebb kerüljenek hozzánk az eredményben! Sok gólt is szereztek, és megmondom őszintén, meg is érdemelték, mert nagyon jó mentalitásban játszottak. Nekünk pedig az pozitívum, hogy így is nyerni tudtunk idegenben. Egyébként nekünk Pásztón mindig nehezebben jönnek a dolgok, mint azt várjuk, készülünk is erre folyamatosan, nekünk ők valamiért kicsit mumusunk. Hála istennek, így is győztünk, a három pont megvan. Ráadásul hat gólt tudtunk szerezni, ami külön öröm. Nem búslakodunk, maradjunk annyiban. Ami olyan, azt majd kijavítjuk, megyünk tovább folyamatosan. Ez a labdarúgás. Mindig van valami, amit csiszolni kell. Szerencsére még százszázalékosak vagyunk. Örülünk a sikernek!

A bajnokság aktuális állása: