2024.04.24.

Jöhet az ötödik forduló a vármegyei egyben

Az Építőkhöz látogat a Silver Tüzép-Karancslapujtő, Pásztóra hivatalos az Érsekvadkert, Berkenyén nyerne a Bánk-Dalnoki Akadémia.

A mostani hétvégén az ötödik fordulót rendezik meg vármegyénk élvonalában. Mindegyik mérkőzésre szombaton kerül sor. Nézzük meg, mire számítunk az aktuális program kapcsán!

Vármegyei I. osztály, 5. forduló, 2023. szeptember 16. (szombat), 16.00:

Építők KC-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE

A forduló rangadóján lesznek érdekeltek a felek, igen pikáns összecsapásra van kilátás. Ugyan az első három kört hibátlan mérleggel teljesítő házigazdák kikaptak az előző fordulóban, ne legyen kétségünk afelől, hogy Csatlós Tamás a mostani erőpróbára kellőképpen feltüzeli majd övéit. A komoly menetelést maguk mögött tudó látogatók őrzik százszázalékos mutatójukat, terveik szerint pedig jó darabig nem is akarnak lassítani. Kár feledni, az idény rajtja előtt két gyakorló meccsen is találkoztak a gárdák, akkor rendre a salgótarjániak örülhettek, kijózanító pofonokat osztottak ki. Úgy tűnik, időközben minden rendbe jött a vendégeknél, egyben van Szabó Gábor brigádja, a cél adott, valahogy be kellene húzni a bajnokságot. Ez persze még odébb van, először a soros küldetésen fognak megizzadni a ‘lapujtőiek, és ugyan egy hangányival esélyesebbnek mondhatók, bizony egyáltalán nem éreznénk váratlan fordulatnak, ha végül nem maradnának pont nélkül a javítani akaró hazaiak.

Pásztó SK-Érsekvadkert SE

Ez a csörte is kellőképpen érdekesnek ígérkezik, az eddigi fellépéseiket kivétel nélkül behúzó látogatók személyében adott az esélyesebbnek számító résztvevő, mérget viszont nem mernénk venni rá, hogy be is következik ez a végkifejlet. A hazaiak kiváltképp otthonukban lehetnek veszélyesek bárkire, ezt már korábban is bizonyították, az pedig biztos, hogy ezúttal is szeretnék felhívni magukra a figyelmet egy jó eredmény elérése által. A ‘vadketiek még hibátlanok, az első igazán komoly felmérő viszont most jön majd számukra, érdemes lesz felkötniük a gatyát, tuti, hogy a legjobb formájukra lesz szükség. A házigazdák egy idegenbeli sikerrel melegítettek, önbizalom terén jelenleg jól festhet Smelkó Károly alakulata. Egy harcos viaskodásra számítunk, nem fogják olcsón adni a bőrüket a pásztóiak, akik maximális fordulatszámon pörögve arra is képesek lehetnek, hogy feltartóztassák magasztos tervek szövögető ellenfelüket.

Berkenye SE-Bánk-Dalnoki Akadémia

Elvileg toronymagas favoritként tekinthetünk a szezonban még veretlen, nemrégiben újabb pontokat gyűjtő vendégekre. Nem mindennapi feltámadásként könyvelhetnénk el, ha éppen most adnának magukról életjelet az elmúlt mérkőzéseiken rendre vereséget szenvedő hazaiak. Rusvay Gergely gárdája nincs a toppon, fel van adva a lecke a sokat látott szakembernek. Az a kérdés, vajon mikor tud kimászni a gödörből az elmúlt hétvégén tíz beszedett gólt feljegyző társulat. A táblázaton minél előrébb vágyódó látogatók teljesen másfajta ambíciókat dédelgetnek, ők nem is gondolhatnak másra, csak arra, hogy ismét diadalmaskodnak. Minden éremi tényező a Tábori-alakulat sikerét vetíti előre, jókora kalapemeléssel illethetnénk a berkenyeiket, ha bármilyen úton-módon képesek volnának megfricskázni az egyértelműen acélosabbnak tetsző másik oldalt.

Szécsény VSE-Unicum FC Mohora

A papírformából kiindulva, ennek az összecsapásnak is adott a kiemelkedő esélyese. Nem hibázhatnak a nyitányon elszenvedett fiaskójuk óta veretlen, legutóbb fontos csatában győzedelmeskedő vendégek. Nem sokkal a bajnoki rajt előtt edzőmeccsen futottak össze a felek, mely hangoló mérkőzés több tekintetben is „viharos” körülmények között ért idő előtt véget… Azóta a házigazdák egy győzelemnél és három vereségnél tartanak a pontvadászatban, az előző találkozójukon az utolsó percben beszedett gól miatt voltak kénytelenek fejet hajtani. Tőzsér Zsolt igyekszik átadni fanatizmusát, az viszont biztos, hogy nincs egyszerű dolga. Nagy bravúrként kerülne be a köztudatba, ha előhúznának bármilyen meglepetést a cilinderből a szécsényiek, akik leginkább a számukra ismerős környezetben bízhatnak. Amúgy minden más érdemi tényező az erősebbnek tűnő látogatók sikerét vetíti előre, akik kellő odaadással felülkerekedhetnek ellenlábasukon.

Szendehely FC-Diósjenő SE

Teljes mértékben háromesélyesnek kinéző mérkőzésnek veselkednek neki az idény eddigi részétől többet váró csapatok. Az ez idáig nyeretlen hazaiak egy roppant balszerencsés vereséggel hangoltak, így ismét a szimpatikus vesztes szerepét öltötték magukra. A Varga Gyula-Bőgér Dávid duó által felkészített látogatók legalább már egyszer tudtak győzni a bajnokság eddigi részében, bár ezt követően két ízben is alulmaradtak. Jogosak lehetnek tehát itt is-ott is a várakozások, hogy meg kell törni a jeget. Az otthonuk miatt kicsivel több sansszal ruháznánk fel a Kovács Imre vezette házigazdákat, az sem volna azonban eget rengető fordulat, ha le tudnák birkózni vetélytársukat a látogatók. Bárhogy csűrjük-csavarjuk, tényleg nem tudjuk egyik résztvevőt sem több sansszal felruházni a kezdősípszót megelőzően. Kis dolgok dönthetik el, hogy melyik együttes lesz boldogabb a lefújáskor.

Héhalom SE-Bátonyterenyei TC

A pontvadászat hátsó fertályában megtalálható társaságok ugorhatnak egymásnak ebben az ütközetben. Közös a gárdákban, hogy jelenleg egy-egy sikernél járnak. Gyorsan hozzá kell tenni, a hazaiak vélhetően el tudtak volna képzelni könnyebb sorsolást is, hiszen az említett fiaskókat egyaránt bajnoki címért és magasabb osztályért hajtó ellenfelektől szenvedték el. A vendégek háromszor is kikaptak a szezon elején, majd az előző fordulóban lélektanilag kiemelten lényeges diadalt arattak, mint egy falat kenyér, úgy kellett az a pozitív végkifejlet Lászlók János fiai számára. Úgy érezzük, a mostani párharcban az ismerősebb játéktér bizonyulhat perdöntőnek, ezen a meccsen ez a tényező nyomhat igazán valamit a latba. Szóval, ha nem is sokkal, de előzetesen több sansszal illetjük a mindenáron nyerni akaró héhalmiakat. Ehhez persze lesz egy-két határozott szavuk a látogatóknak is, így akár egy igazi adok-kapok menet is kisülhet ebből az összecsapásból.