2024.10.13.

Jöhet a huszonegyedik forduló a vármegyei egyben

Rangadón fogadja a Karancslapujtő az Érsekvadkertet, Diósjenőre látogat a Bánk-Dalnoki Akadémia.

A mostani hétvégén a huszonegyedik körre kerül sor a vármegyei élvonal 2023/2024-es szezonjában. Valamennyi mérkőzést szombaton rendezik meg. Lássuk, mit várunk a soros programmal kapcsolatban!

Vármegyei I. osztály, 21. forduló:

2024. április 13. (szombat), 16.30:

Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE-Érsekvadkert SE

Nyugodt szívvel nevezhetjük kiemelt jelentőséggel bíró rangadónak ezt a párosítást. Az éllovas fogadja a második helyezettet. Jelenleg hat pont van a csapatok között, így a képlet „egyszer”. Győzelem esetén ellépnének jelenlegi legfőbb riválisuktól a házigazdák, egy vereség által viszont igen komoly izgalmak is keletkezhetnének az előttünk álló hetekre. A jó darabig hibátlan mérleggel büszkélkedő hazaiak azért meg-megbotlottak a mögöttünk hagyott hetekben, ezzel szemben a látogatók egyelőre százszázalékosak tavasszal. Szerdán korábban elhalasztott bajnokit tudott megnyerni Nyikos József brigádja, és ezen a fellépésen is egy minél jobb eredmény elérése lesz a még az aranyéremről sem lemondó gárda célja. Egy kifejezetten izgalmas összecsapásra számítunk, ahol bármi megtörténhet, kis dolgok dönthetnek.

Diósjenő SE-Bánk-Dalnoki Akadémia

Hivatalosan ugyan a mezőny harmadik helyezettje a pályaválasztó, Diósjenőn kerül sor a meccsre, így a Bőgér-alakulat akár támaszkodhat is majd ezen tényező. Egy héttel ezelőtt egy hasonló kaliberű ellenféllel szemben igen masszív ellenállást tudtak kifejteni a hazaiak, akik valami hasonlóban bíznak a mostani találkozón is. Az esélyeket kár tagadni, favoritként húzhat kesztyűt a táblázaton jóval előrébb fellelhető, minél fényesebben csillogó medáliért iparkodó társaság. Elvileg illene nyernie Kárpáti Zoltán csapatának, egy sanda gyanúnk szerint, viszont ezúttal sem fogják olcsón adni a bőrüket a diósjenőiek, akik egy jó nap kifogása esetén, okozhatnak kellemetlenségeket a másik oldalnak, egy gyengébb produkció azonban akár egy súlyos zakót is magóval vonzhat.

Építők KC-Héhalom SE

A papírforma szerint a salgótarjániakat illethetjük több sansszal a labda útjára indulását megelőzően, gyorsan hozzá kell azonban tenni, semmiképpen nem szabad lebecsülni az eddig ebben az évben kifejezetten tetszetősen szereplő látogatókat. Berkes László kellőképpen összekapta brigádját, és bizony evés közben jön meg az étvágy alapon, nem is akarnak lassítani a héhalmiak. Az már matematikailag is ismert, hogy bejutottak a vágyott felsőházi rájátszásba a házigazdák, ezzel együtt, vélhetően nem elégszenek meg ennyivel. Most szombaton is csak a három pontra tud gondolni Csatlós Tamás armadája, az ismerős környezetbe belekapaszkodva, ha nem is könnyen, de képes lehet legyűrni nem feltartott kezekkel útnak induló vetélytársát a hazai alakulat.

Berkenye SE-Pásztó SK

Egyaránt búfelejtésben reménykedő legénységek viaskodásáról szólhat ez az ütközet. A házigazdák két vereség után húzhatnak ismét kesztyűt, friss emlék lehet a Rusvay-csapat számára a szerdai vereség. Nem sokon múlott egyébként, hogy komoly meglepetéssel rukkoljanak elő a nyugat-nógrádiak, végül azonban maradt a szimpatikus vesztes szerepköre. A pásztóiak nem tudtak győzni az előző két fordulóban, egy döntetlent követően sokkoló pofonba szaladtak bele a mögöttünk hagyott fellépésükön. Szóval lenne mit kijavítania Smelkó Károly együttesének, már csak az a kérdés, mikor kerülhet sor erre az alkalomra. Talán már most szombaton? Hiába a berkenyeiek alsóházi pozíciója, nem szeretnének megint az áldozati bárány bőrében tetszelegni, szóval akár egy kiegyenlített menet is benne lehet a pakliban.

Unicum FC Mohora-Bátonyterenyei TC

Az előzetes várakozások alapján, nehezen elképzelhető, hogy nem lesznek képesek zsebre tenni valamennyi pontot az egyértelmű esélyesnek számító hazaiak, akik kellő odafigyeléssel bizony nem ismerhetnek pardont. A vendégek még nem tudtak sikert elérni tavasszal, pedig nagyon rájuk férne már… Lélektanilag nincs egyszerű szituációban Forgó Péter társulata, lenne honnan felállni. Gyakorlatilag ezúttal sem szól semmilyen épeszű érv a sereghajtó mellett, bravúr volna a javából, ha rá tudna cáfolni a felvázolt gondolatmenetre az említett gárda. A mohoraiak számára minden adott lehet, hogy ismét visszatérjenek a helyes ösvényre, tényleg illene diadalmaskodniuk, minden más végkifejlet csalódásként volna megélhető az ő szemszögükből.

Szécsény VSE-Szendehely FC

Ezt a mérkőzést nem feltétlenül érezzük lefutottnak. Ugyan jó pár helyezés és sok pont választja el egymástól az érintetteket a tabellán a vendégek javára, mostanában rendre megráncigálták az oroszlán bajuszát a hazaiak. Az előző fordulóban is hajszál választotta el őket attól, hogy kiemelkedő meglepetést tegyenek le az asztalra, végül viszont a hosszabbításban elúszott a csoda. A szendehelyiek kalapemelést érdemlő diadallal melegítettek, az tuti, hogy önbizalom terén perpillanat remekül fest Schwarcz Zoltán csapata. Összességében több eséllyel is illetjük a nyugat-nógrádiakat a labda útjára indulását megelőzően, mérget azonban nem vennénk rá, hogy könnyedén veszik ezt az akadályt. Főleg otthonában, bármire képes lehet Tőzsér Zsolt garnitúrája.