2024.04.16.

Jöhet a tizenhetedik forduló a vármegyei egyben

A Mohoránál javítana a Karancslapujtő, Szendehelyre hivatalos az Érsekvadkert, az Építőkkel csap össze a Bánk-Dalnoki Akadémia.

A mostani hétvégén a tizenhetedik kört rendezik meg a vármegyei élvonal 2023/2024-es szezonjában. Mind a hat aktuális mérkőzést szombaton bonyolítják le. Nézzük meg, mire számítunk a soros programmal kapcsolatban!

Vármegyei I. osztály, 17. forduló:

2024. március 16. (szombat), 15.00:

Unicum FC Mohora-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE

Ellentétes mutatókkal hangoltak a felek, míg a házigazdák ugyancsak otthonukban tudtak nyerni, a látogatók tizenöt nyertes bajnoki után kénytelenek voltak elbúcsúzni hibátlan mérlegüktől. Az említett vereségtől függetlenül is kellő magabiztossággal áll a tabella első helyén Szabó Gábor társulata, a cél pedig világos, a lehető leghamarabb vissza kellene térni az eredményesség korábban már kitaposott ösvényére. Ehhez biztosan lesz egy-két határozott szavuk a meglepetésben bízó mohoraiaknak is, akik saját pályájukon adnának egy fricskát a listavezetőnek. Meglátjuk, a vendégek fel tudnak-e már állni a múltkori sokkból, összességében kár tagadni, hogy a friss negatív élményektől elvonatkoztatva, ők a párbaj favoritjai. A hazaiak gyakorlatilag már elbúcsúztak a felsőházi rájátszás lehetőségétől, immáron leginkább a becsületük a tét, az tuti, hogy egy esetleges szombati bravúrral felhívná magára a figyelmet Baranyi Tibor brigádja.

Szendehely FC-Érsekvadkert SE

Ennek a párosításnak mindkét résztvevő önbizalommal telve futhat neki, ugyanis közös a gárdákban, hogy sima sikerrel fejezték be mögöttünk hagyott erőpróbáikat. A hazaiak idegenben gyűjtöttek pontokat, míg a ‘vadkertiek továbbra is hibátlanok tavasszal, ezt a sormintát nyújtaná minél tovább Nyikos József együttese. Nem feltétlenül írnánk le a szendehelyieket, számukra ismerős környezetben tartogathatnak kellemetlenségeket ellenlábasuknak, mesterük, Schwarcz Zoltán vélhetően megtréfálná egykori csapattársát. A látogatók mindenféleképpen megtartanák jelenleg birtokolt ezüstérmes pozíciójukat, sőt még titkon arról is álmodnak, hogy még előrébb léphetnek, ehhez azonban már nem hibázhatnak, így az ilyen jellegű fellépéseiket is mellébeszélés nélkül be kellene húzni. Úgy érezzük, a télen megerősödő házigazdák nem fogják olcsón adni a bőrüket, és ugyan a másik oldal esélyessége vitathatatlan, akár egy érdekes csörte is kibontakozhat majd.

Bánk-Dalnoki Akadémia-Építők KC

A forduló rangadóján találkoznak a tavasz eddigi részét hibátlan mérleggel abszolváló csapatok, egy kifejezetten izgalmas ütközetre van kilátás, ahol bármi megtörténhet. A Kárpáti Zoltán vezette házigazdák valószínűleg mostanra megszokták már ideiglenes otthonukat, terveik szerint pedig ezúttal egy újabb győzelmet aratnának ott. A salgótarjániak az egész idény egyik legnagyobb diadalát tették le az asztalra az előző hétvégén, evés közben jön meg az étvágy alapon pedig szombaton sem lassítan Csatlós Tamás elszánt armadája. Perpillanat négy pont választja el egymástól a feleket a vendéglátók javára, szóval egyáltalán nem mindegy, milyen végkifejlettel pereg le ez a csata, egy sikeres manőver által ugyanis felzárkóznának riválisuk nyakára a kelet-nógrádiak. Előzetesen nem igazán tudunk sem ide, sem oda bökni, tényleg úgy véljük, teljes mértékben nyíltnak ígérkezik ez a viaskodás, kis dolgok határozhatják meg, hogy melyik brigád lesz boldogabb a lefújáskor.

Szécsény VSE-Héhalom SE

Ez a mérkőzés is változatosnak néz ki a labda útjára indulása előtt, ki-ki meccsen van dolgunk. Az évben első bajnoki győzelmükre hajtó szécsényiek egy egységet tudtak zsebre tenni a tavasz már lezajló szakaszában, ezzel szemben a vendégek egy vállalható vereséget követően nyerni tudtak a legutóbbi körben. Lelkiállapot terén tehát jelenleg jól fest Berkes László társasága, az elképzelés az, hogy sikerüljön folytatni az eredményes szériát. Perpillanat hatpontos hátrányban vannak ellenfelükhöz képest a hazaiak, szóval akár fel is zárkózhatnának látótávolságon belül, de egy fiaskó által végérvényesen lecövekelnének az alsóházban, így szemszögükből bizony nem mindegy, hogyan zárul az ütközet. Az nyilvánvaló, hogy a saját játéktérén egyértelműen nyerni szeretne Tőzsér Zsolt alakulata, ez az ambíció pedig akár valósággá is válhat. Kiegyenlített birkózásnak nézünk elébe, ha megszakadunk sem tudunk megjelölni egy kiemelkedő favoritot.

Berkenye SE-Diósjenő SE

Vérbeli nyugat-nógrádi rangadó színesíti ezt a fordulót, és ugyan ebben az évadban a párharc egyik érintettje sem tündököl, most némi gyógyírt jelenthetne a sebekre egy megszerzett siker. A berkenyeiek négy, míg a vendégek immáron nyolc bajnoki küldetés óta nem tudtak diadalmaskodni, ezen statisztikákból is kiderül, hogy mennyire kellene már a lelkeknek egy újabb eredményes manőver. A hatpontos meccs jelzővel is illethetjük ezt a találkozót, ugyanis jelenleg három egységgel van többjük a diósjenőieknek, mint vetélytársuknak, így amennyiben két vállra fektetnék ellenlábasukat, egyúttal el is lépnének. Erről persze hallani sem akarnak a házigazdák, Rusvay Gergely kellőképpen feltüzelné övéit, és bizony az is lehet, hogy a mentális tényezők dönthetik majd le ezt az összecsapást, Bőgér Dávidnak is fel kell ráznia társulatát, ha nem üres kezekkel szeretnék befejezni ezt a kiruccanást a látogatók.

2024. március 16. (szombat), 16.00:

Pásztó SK-Bátonyterenyei TC

Helyszín: Hatvan, Népkert Sporttelep.

Búfelejtésben reménykedő gárdák néznek farkasszemet ebben a párosításban. Mindkét oldal fiaskóval melegített, a pásztóiak veresége a vállalható kategóriába sorolható, ezzel ellentétben Forgó Péter brigádja egy alsóházi helyosztó keretein belül kapott fájó pofont. A cél adott, valahogy javítani kellene, reálisan nézve azonban, ez a forgatókönyv vélhetően a pályaválasztó csapatnak fog összejönni. Ahogy már az előző beharangozóban említettük, mostanra még inkább igaz, Smelkó Károly együttese már kis túlzással otthonának tekintheti a hatvani létesítményt, jó pár edzőmérkőzés után, eddigi valamennyi 2024-es bajnokiját ezen a játéktéren tudta le az érintett társulat. Ez az adalék szombaton is jelenthet némi előnyt, ettől függetlenül is esélyesebbnek érezzük viszont a vendéglátókat, nem vár könnyed feladat a bátonyterenyeiekre, akiknek lehető legjobb arcukat kellene bemutatniuk ahhoz, hogy képesek legyenek meglepetést elérni.