2024.12.21.

Két vármegyei egyes csapat a hét közepén sem pihent

A Bánk-Dalnoki Akadémia budapesti ellenfelet múlt felül, míg a Mohora a BSE-nél győzött.

A hét közepén még vármegyénk első osztályának két résztvevője is gyakorló meccsen volt érdekelt. A Bánk-Dalnoki Akadémia egy, a budapesti negyedik vonalban szereplő gárdával futott össze, míg a Mohora az idénynek a tőle egy szinttel lejjebb nekivágó BSE-hez látogatott. Lássuk a részleteket!

Felkészülési mérkőzések:

Bánk-Dalnoki Akadémia-TF SE II 5-2 (3-0)

Budapest, Testvériség SE Sporttelep.

Bánk-Dalnoki Akadémia: Kiss O. – Fogarasi, Szieber, Nemess-Kiss, Mészáros – Tőkés, Szendrődi – Haffner, Frey, Haronisz – Gyebnár Cserekent léptek pályára: Szilágyi, Rieger, Felter, Bodnár, Farkas, Járvás. Vezetőedző: Tábori Ákos.

Gól: Frey (2), Tőkés, Szendrődi, Haffner

Tábori Ákos: Fiatal játékosainknak szerveztük a mérkőzést. Kipróbáltuk őket más más poziciókban, felállásban is változtattunk. Az első félidőben a támadójátékkal és a tempóval meg voltam elégedve. Labdajáratásban és az ellenfél megbontásában még kell fejlődnünk, de jó úton járunk. Kifejezetten örülök, hogy több jó teljesítmény is született.

Balassagyarmati VSE-Unicum FC Mohora 2-7 (1-5)

Balassagyarmati VSE: Juhász – Filip, Berki, Seidel, Bukta – Sallói, Mátyás T., Csillik, Jele – Boda, Molnár. Csereként léptek pályára: Soós-Valente, Gerliczki, Kelecsényi, Duhonyi, Gergely, Bujdosó, Brunda. Vezetőedző: Mátyás Zsolt.

Unicum FC Mohora: Földi – Pécsi, Telek, Káposzta, Lavkó – Pistyúr D., Bartal, Klinger, Pistyúr Zs. – ifj. Mátyás Zs., Szita. Csereként léptek pályára: Deme, Rados, Strihó, Dallos. Vezetőedző: Baranyi Tibor.

Gól: Mátyás T., Sallói, ill. Szita (4), ifj. Mátyás Zs., Dallos, Pistyúr Zs.

Mátyás Zsolt: Ami az eredményt illeti, érvényesítette a papírformát a Mohora. Ettől függetlenül jól szolgálta a felkészülésünket a mérkőzés. A futómennyiséggel, a hozzáállással elégedett vagyok. Voltak jó egyéni teljesítmények is. Viszont van némi hiányérzet és csalódottság bennem, mert visszatérő gyermeteg hibák csúsznak be a játékunkba. Kommunikáció, helyezkedés és taktikai fegyelem területén. Ezt nem egy jó Mohora, hanem minden más csapat a bajnokságban is ki fogja használni. Ami majd pontokba is kerülhet. További jó szereplést, sikeres szezont kívánok a Mohorának, barátaimnak! 

Baranyi Tibor: Nagyon örültünk, hogy újra a Balassagyarmat felnőtt együtteséhez látogathattunk, mivel újra van csapata, és sikerült Mátyás Zsolttal időpontot egyeztetnünk, hogy tudjuk egymás felkészülését segíteni, egy jó edzőmérkőzéssel. Remek pályára fogadott bennünket. Biztosak voltunk abban, hogy egy jó csapattal találkozunk, amely jó futballt játszik, mivel Mátyás Zsolt személye garancia erre. Mi is így készültünk. Az első félidőben meg tudtuk mutatni az osztálykülönbséget. A másodikban pedig tovább tudtuk növelni az előnyünket. Azt mondom, hogy nagyon jól szolgálta a felkészülésünket ez a gyakorló meccs a szombati rajtra, ami nem lesz egyszerű feladat Pásztón. Nagyon sok sikert kívánok a BSE-nek és Mátyás Zsoltinak!