2024.10.11.

Sima győzelemmel folytatta a szezont a Bánk-Dalnoki Akadémia

Kárpáti Zoltán a Szendehely elleni sikerrel mutatkozott be tétmeccsen a triplázó Kiss Károly vezérletével nyerni tudó házigazdák élén.

Szombaton Diósjenőn fogadta a Szendehelyt a Bánk-Dalnoki Akadémia a vármegyei élvonal tizenötödik körében. Elég hamar, a nyitónegyedóra után előnybe kerültek a házigazdák, ezután viszont jó darabig nem módosult az állás. Próbálkozott a másik oldal is, de nem jött az egyenlítés. A második felvonás elején tovább nőtt a különbség, majd az összecsapás kétharmadát átlépve, a triplázó Kiss Károly végleg eldöntötte a csörtét. Mint utóbb kiderült, egyúttal kialakult a végeredmény is. Három nullra győzött a pályaválasztó társulat. Sikeresen zárult tehát a gárda újdonsült vezetőedzőjének, Kárpáti Zoltánnak a tétmeccsen történő bemutatkozása.

Vármegyei I. osztály, 15. forduló:

Bánk-Dalnoki Akadémia-Szendehely FC 3-0 (1-0)

Diósjenő, műfüves pálya, 50 néző. Vezette: Dobsonyi L. (Horváth S., Hegedűs M.)

Bánk-Dalnoki Akadémia: Kiss O. – Frey, Hajdu, Sándor M., Tőkés (Szieber, 59.) – Szenpéteri, Kovács P. (Rieger, 59.), Kozma. – Haronisz (Tadeo, 76.), Kiss K., Járvás (Gyebnár, 76.). Vezetőedző: Kárpáti Zoltán.

Szendehely FC: Boda – Dancsó, Pápai, Németh D., Balogh (Németh Á. V., 83.) – Wiedermann, Maczkó, Németh Á., Matolcsi – Kaszás (Hugyecz, 59.), Kakuk (Kovács K., 83.). Vezetőedző: Schwarcz Zoltán.

Sárga lap: Tőkés, Kovács P., ill. Kakuk, Dancsó, Pápai

Gól: Kiss K. (17., 48., 64.)

Jók: Kiss K., Kozma, Hajdu, Szentpéteri, ill. Wiedermann

Kárpáti Zoltán:Előzetesen tartottunk a mérkőzéstől, mert a téli átigazolási időszakban a Szendehely remek játékosokat és egy kiváló edzőt szerződtetett, mi pedig még nem vagyunk azon az edzettségi szinten, amit én szeretnék, ráadásul sérülések és betegségek miatt sok hiányzónk volt. Kifejezetten nagy iramú összecsapás volt, sok átmenettel, amiből azért mi jöttünk ki a jobban, mert a kapu előtti szituációkat jó százalékban használtuk ki, míg a vendégcsapat a ziccereit elhibázta. Gratulálok a játékosaimnak, mert remek karaktert mutattak a mai napon, de ez a szendehelyi csapat még sok meglepetést fog okozni tavasszal! Rendkívül értékes három pontot szereztünk!

Schwarcz Zoltán: Három dolog volt döntő a mérkőzésen. Egy, hogy az ellenfél jobban akarta a győzelmet és a párharcokból sokkal többet nyert meg, mint mi. Kettő, hogy volt egy olyan játékosa, akinek szinte még helyzet sem kell, akkor is gólt tud rúgni. A harmadik pedig a játékvezető, aki belenyúlt a meccsbe, mert az első félidőben egy nullnál nekünk nem adta meg a tizenegyest, nekik viszont azonnal befújta, és ezzel el is döntötte a találkozót.

A bajnokság aktuális állása: