2024.12.21.

A második körrel folytatódik a Vármegyei Kupa

Szombaton kerül sor az újabb forduló összes mérkőzésére.

Szombaton tizenhárom meccsre kerül sor a Vármegyei Kupa második körében. Az Érsekvadkert, a BSE és a Nógrádmegyer már játék nélkül ott van a harmadik fordulóban. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályban szereplő csapat jut tovább, azonos szinten versenyző együttesek meccsén remi után tizenegyespárbaj következik. Nézzük meg, mire számítunk az aktuális mérkőzések kapcsán!

Nógrád Vármegyei Kupa, 2. forduló, 2023. augusztus 19. (szombat), 14.00:

Vizslási SE-Bátonyterenyei TC

Bármilyen kupasorozatról is legyen szó, alapesetben a magasabb osztályban szereplő gárda számít a mérkőzés esélyesének. Persze azért hébe-hóba akadnak kivételek, és bizony ebbe a kategóriába tartozik ez a párbaj is… Kimondható, hogy bár egy vonallal lejjebb versenyeznek vetélytársuknál a házigazdák, favoritként várhatják a kezdősípszót, van olyan erősségű a keretük, hogy felülmúlják a másik oldalt. A vendégek egy csúnya pofonnal kezdték bajnokságukat, lenne honnan felállniuk, de úgy véljük, nem most fogja kiköszörülni a csorbát Lászlók János legénysége. A hazaiak éppen ellentétes végkifejlettel melegítettek, gyakorlatilag mészárszéket tartottak, amennyiben pedig valós tudását rakja le az asztalra Bujtár Tamás csapata, meglesz a hőn áhított továbbjutás.

Rimóc SE-Héhalom SE

Ezen párosítást megelőzően több sansszal illetjük a magasabb szinten futballozó látogatókat, gyorsan hozzátennénk azonban, egyáltalán nem számíthat könnyed menetre Berkes László társulata. Sanda gyanúnk szerint, nem fogják olcsón adni a bőrüket az osztályváltásukat követően bajnokságukat győzelemmel indító, ezáltal önbizalommal telve készülődő hazaiak, akik szeretnének borsot törni riválisuk orra alá. A vendégek sima vereséget tudhatnak maguk mögött, így nem lehet más a céljuk, mint mielőbb feledtetni azt a fiaskót, kellő odafigyeléssel pedig, ha nem is könnyen, de meglehet a remélt siker. Ezzel együtt, számukra ismerős környezetben rágós falatnak bizonyulhatnak a lelkes házigazdák, apait-anyait előadva bemutathat egy bravúrt Fábián Róbert alakulata.

Cered VSE-Építők KC

Bár két héttel ezelőtt rácáfoltak az osztálykülönbségre az azóta a bajnokságban szép idegenbeli győzelmet elkönyvelő hazaiak, ezúttal szembe jöhet velük a valóság, a papírforma szerint nem ismerhetnek pardont a két vonallal feljebb futballozó, másfajta kávéházként jellemezhető vendégek. A salgótarjániak is fontos sikerrel indították saját pontvadászatukat, vélhetően lelkiállapot terén minden rendben van Csatlós Tamás együttesénél, amennyiben pedig nem történik egy kisebbfajta csoda, most egy újabb eredményes manőver következhet. A cerediek leginkább csak a saját katlanjuk által kölcsönzendő előnyökben bízhatnak, egyébként minden más érdemi tényező a látogatók győzelmét vetíti előre, teljes mértékben teher nélkül veselkedhet neki ennek a meccsnek Horváth Jenő brigádja.

Bercel KSK-Diósjenő SE

Elvileg ebben a párosításban sem hibázhat a két ligányi fórral rendelkező résztvevő, valószínűleg nem az áldozati bárány szerepét szeretnék majd magukra ölteni a házigazdák, mégis tisztában kell lenniük, az esélytelenek nyugalmával készülődhetnek. A látogatók bajnoki vereséggel tudhatnak maguk mögött, most viszont ők a toronymagas favoritok, kellő odafigyeléssel egy simább sikert is előhúzhatnak a cilinderből. Finoman szólva sem lesz egyszerű dolguk a focivérkeringésbe nyáron visszatérő bercelieknek, jókora kalapemeléssel illethetnénk Berta János társulatát, bármilyen jellegű meglepetés elérése esetén.

Mátraterenye SE-Feláldozhatók SE (Karancsság)

Annak rendje és módja szerint, eredetileg Karancsságon került volna sor a mérkőzésre, egy rendezvény miatt azonban kénytelen az ellenfél otthonában lebonyolítani a találkozót Oláh Norbert csapata. Így azért eléggé egyértelműnek tűnnek az esélyesek, míg idegenben nem biztos, hogy tükörsima dolguk lett volna a ‘terenyeieknek, saját játékterükön már nem okozhat gondot számukra a minél simább továbbjutás megkaparintása. A Dancsok Roland, Berki Aladár duó által irányított gárda ötgólos győzelemmel kezdte saját mezőnyét, a mostani párosítással kapcsolatos ambíció pedig kristálytiszta az érintett együttes számára, mellébeszélés nélkül be kellene jutni a következő körbe. Enyhén mondva sem vár könnyed túra az egy vonallal lejjebb focizó másik oldalra…

Legéndi SE-Patak FC

A sorsolás fintora, hogy ebben a párharcban két olyan társaság találkozik, amely egyaránt vármegyénk legalacsonyabb osztályában rúgja a bőrt. A házigazdák fájó vereséggel vágtak neki az említett vonal dél-nyugati küzdelmeinek, míg a látogatók gólokban bővelkedő csörtét húztak be észak-nyugaton. Ezúttal egyértelműen esélyesnek nevezhetők a látogatók, alapjáraton véve, nem igazán tudjuk elképzelni, hogy nem húzza be az összecsapást Bella Sándor armadája. A házigazdák mellett elsősorban az ismerősebb közeg szól, amúgy minden más adalék a patakiak sikerét sejteti, meglepő fordulatként könyvelhetnénk el, ha nem igazolódna be a felvázolt gondolatmenet.

Nógrád Vármegyei Kupa, 2. forduló, 2023. augusztus 19. (szombat), 17.00:

Somos VSE-Pásztó SK

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a második kör slágermeccsének keretein belül csaphatnak össze a felek, kemény csatározásnak nézünk elébe, ahol a két osztálynyi differencia ellenére bármi megtörténhet. Ne feledjük, pár héttel ezelőtt hasonló szereposztásban már farkasszemet néztek egymással a gárdák, az akkori edzőmérkőzésüket igen simán behúzták a somosiak. Lenne tehát miért visszavágniuk a nemrégiben bajnokságukat remek fordítással megkezdő vendégeknek, garancia azonban nincs rá, hogy revánsot tudnak venni az újabb csínytevésben reménykedő házigazdákon, akik szemszögéből ráadásul a döntetlen is tökéletes végeredménynek minősülne. Kiegyenlített csörtére számítunk, ami előtt nincs kiemelkedő favorit, tényleg akármire sor kerülhet a pályán, nüanszokon múlhat a továbbjutó kiléte.

Nagylóc SE-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE

Abszolút eltérő élményekkel hangoló csapatok ugorhatnak egymásnak ezen a találkozón, míg a hazaiak csúnya pofonba szaladtak bele a vármegyei másodosztály nyitányán, a vendégek egy vonallal feljebb sziporkáztak idegenben bajnoki startjukon. Ne feledjük, a házigazdák egy idénnyel ezelőtt egészen a legjobb nyolcig jutottak ebben a sorozatban, Budán azonban csak egyszer volt kutyavásár, most még az előző menetelésüknél is komolyabb cselekedetnek minősülne, ha elő tudnának rukkolni valamilyen hasonló teljesítménnyel. A ‘lapujtőiek kvalitásai ismertek, nagyon erős állományuk van, amennyiben pedig teljesen komolyan veszik ezt a fellépésüket is, várhatóan felspannolt ellenfél ide vagy oda, akár egy könnyedebb győzelmet is elérhet Szabó Gábor csapata.

Karancsberényi VSFC-Szécsény VSE

Ezt a csörtét nem feltétlenül érezzük lefutottnak, sőt éppen ellenkezőleg, saját játékterükön eltüntethetik az osztálykülönbséget a hazaiak. Ehhez persze maximálisa odaadásra lesz szükség, azt viszont joggal várhatjuk, hogy kellőképpen feltüzeli övéit Berki Krisztián. Az tuti, hogy a szécsényiek is komolyan fogják venni a mérkőzést, Tőzsér Zsoltnál nincs lehetőség lazsálni, a rutinos szakembernél csak a továbbjutás jöhet szóba. A házigazdák vereséggel, ezzel szemben a látogatók győzelemmel indították saját bajnokságukat, tehát az egyik oldal a javításban, míg a másik egy újabb pozitív végkifejletben bízik. Összességében, ha nem is sokkal, de esélyesebbnek érezzük a vendégek, de érdemes lesz résen lenniük, ha nem akarnak hoppon maradni a ‘berényi katlanban.

Balassagyarmati SC-Unicum FC Mohora

Vajon ismét képes lesz egy meglepetésre a Babcsán-faktor? A vármegyei másodosztályt egy szép döntetlennel indították a hazaiak, ezúttal azonban hatványozottan nehezebb feladatnak néznek elébe, még dörzsült edzőjüknek is fel lesz adva a lecke, hogy ki tud-e találni egy nyerő taktikát. A realitás az, hogy több góllal diadalmaskodnak a mohoraiak, akik így feledtetnék a múltkori fiaskójukat. Rá is férne egy sikerélmény Baranyi Tibor legénységére, ugyanis a 94. percben sosem túl kellemes veszíteni… Maradjunk annyiban, kár csűrni-csavarni, minden fontosabb tényező a látogatók sikerét vetíti előre, megsüvegelendő tettként kerülne be a köztudatba, ha képesek volnának megfricskázni ellenfelüket a balassagyarmatiak.

Szügy SE-Berkenye SE

Erre a párosításra is érdemes vetnénk egy-két pillantást, bizony benne van a pakliban, hogy borulni fog az osztálykülönbség és ki fogják ejteni egy vonallal feljebb versenyző vetélytársukat a házigazdák. A szügyiek egy mészárlást tudhatnak maguk mögött, míg a látogatók egy nem túl szívderítő vereséggel hangoltak, lenne mit kijavítania Rusvay Gergely együttesének. Mérget ne vegyünk rá, hogy nyerni tudnak majd a berkenyeiek, amennyiben legjobb arcukat veszik elő a cilinderből a hazaiak, kellemetlen élményekben részesíthetik ellenlábasukat. Nem éreznénk váratlan fordulatnak, ha továbblépne a harmadik körbe Koplányi Örs brigádja, de azért nagy valószínűséggel azért nem szeretnének „megégni” a látogatók és így vagy úgy, de lebirkóznák vetélytársukat.

Felsőpetény SE-Szendehely FC

Az esélyek kapcsán gyorsan megállapítható, alapesetben csupán az lehet kérdés, milyen arányban nyernek a házigazdáknál két vonallal feljebb érdekelt vendégek, akik szemszögéből nem igazán fér bele semmilyen botlás ezen a fellépésen. Érdekesség, hogy többen is „hazatérnek” a látogatóktól, ez nem csak játékosokra, hanem a csapat rutinos mesterére, Kovács Imrére is elmondható. A felsőpetényiek sima bajnoki vereséggel hangoltak, amennyiben pedig nem történik egy igazi csoda, most is fejet kell hajtaniuk a nagyobb tudás előtt. A szendehelyiek akár egy igazi örömfocival is előrukkolhatnak, tényleg nem tudjuk elképzelni, hogy borulhat a papírforma, ez esetben az év egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatná Laczkovszki Zsolt alakulata.

Romhány KSE-Bánk-Dalnoki Akadémia

Ezt a párbajt is nagyjából az előző mérkőzéshez hasonlító gondolatokkal tudjuk felvezetni. Egy nagy különbség van, itt a hazaiak önbizalom terén prímán festenek, egy parádés kupasiker után ugyanis a mögöttünk hagyott körben is simán győztek. A látogatók még inkább kinyitották a gólcsapot az elmúlt fordulóban, nem kevesebb, mint tizenegy alkalommal keserítették bajnoki ellenfelüket. Könnyen lehet, most nehezebb dolga lesz Tábori Ákos csapatának, egyben vannak a romhányiak, ráadásul kellő elszántsággal várják a kezdősípszót. Ki tudja, lehet, Bencsik Emil ismét kifundálja a nyerő taktikát, az előzetes sejtések alapján azonban egyértelmű sikert kellene aratniuk a vendégeknek, akik kellő komolysággal akár egy kifejezetten sima diadalt is feljegyezhetnek.

A Nógrádmegyer BSE, a Balassagyarmati VSE és az Érsekvadkert SE már játék nélkül ott van a harmadik fordulóban. A Palotás SE a sorsolás óta megszűnt, míg a Rétság FC és az Ipolyszög SE nem vállalta a szombati mérkőzéseket.