Nem tudta kihasználni az emberelőnyt a Héhalom.
Vasárnap Diósjenőn fogadta a Mobitel-Érsekvadkert a Héhalmot a vármegyei élvonal tizenhatodik körében. Inkább a küzdelem jellemezte a mérkőzést, mintsem a szép játék. Nem telt el fél óra, amikor Dávid piros lapja miatt tíz főre fogyatkoztak a házigazdák. Ezt követően előnyhöz juthatott volna a másik oldal, de nem éltek a lehetőségekkel. Rákanyarodva a hajrára, Keresztes révén megszerezte a vezetést a pályaválasztó társulat. A hátralévő időt már kihúzták a ‘vadkertiek, Tóth lehúzta a rolót. Egy nullás győzelemmel indította a tavaszi idényt Nyikos József brigádja, az eredmény szempontjából jól sikerült a szakember első tétmeccse.
Megyei I. osztály, 16. forduló:
Mobitel-Érsekvadkert SE-Héhalom SE 1-0 (0-0)
Diósjenő, műfüves pálya, 50 néző. Vezette: Kis Zs. (Gyetvai B., Pál A.)
Mobitel-Érsekvadkert SE: Tóth R. – Baló, Bozsó, Gréczi, Gyenes – Balga, Dávid M., Kovács Z. – Benyó, Keresztes, Pistyúr. Vezetőedző: Nyikos József.
Héhalom SE: Beregi – Berki (Hajdú A.), Nagy Sz., Nagy Á., Kolarovszki – Tőzsér, Baranyi R., Hajdú J. – Berkes, Lakatos, Balog. Edzők: Rozmaring Péter, Farkas Ferenc.
Sárga lap: Pistyúr, ill. Kolarovszki, Balog, Nagy Sz.
Piros lap: Dávid M. (28., Mobitel-Érsekvadkert SE)
Gól: Keresztes (70.)
Jók: Tóth R., Gréczi, Gyenes, Balga, Keresztes, ill. Baranyi R., Nagy Á., Hajdú J.
Nyikos József: – Olyan csapattal találkoztunk, amely nagy valószínűséggel jobb, mint tavaly, sok igazolásnak köszönhetően. Hozzáteszem, nem volt jó meccs, mert rossz idő volt, nagyon fújt a szél, esett az eső. Nem játszottunk jól. Eléggé gyenge mérkőzés volt… Viszont azt kell mondanom, akaratból jól vizsgázott a csapat, és eléggé szervezetten is játszott, mert a harmincadik perc környékétől tíz emberrel maradtunk. Voltak az ellenfélnek olyan megindulásai, melyek esetleg veszéllyel kecsegtettek, kétszer óriási ziccerig is eljutottak, de a kapusunk nagyokat védett. Pozitívum, hogy itthon tartottuk a három pontot. Nem voltunk sokan, a fiataloknak fejlődni kell és bátrabban játszani, mert akkor jobb lehet a csapat. Most is látszódtak olyan ki nem kényszerített hibák, amikből nem szabad ennyinek lennie egy meccsen. Az öregek jelesre vizsgáztak, minden idős játékost ki lehet emelni!
Farkas Ferenc: – Sajnos ennyi helyzetet büntetlenül nem lehet kihagyni. Mi elpuskáztuk a ziccereket, az ellenfél meg talált egy gólt és megnyerte a mérkőzést. A helyzetkihasználásban kell javulnunk.
A bajnokság aktuális állása: