Sem a vármegyei első osztályban, sem pedig az utánpótlás bajnokságokban nem találkozhatunk majd a klub együtteseivel.
A Nógrád vármegyei labdarúgás elmúlt időszakának egyik legszomorúbb híréről vagyunk kénytelenek beszámolni követőinknek. Hivatalossá vált, hogy hatvanegy év után eltűnik a futball Palotásról. Az érintett egyesület visszalépett a felnőtt bajnokság mellett a Vármegyei Kupától, illetve az utánpótlás pontvadászatokban történő részvételtől is. Az említett gárda egészen az 1962/1963-as idénytől kezdve egészen napjainkig standard résztvevője volt szűkebb környezetünk futballjának. Mostanáig.
Az előző évad végén a hetedik helyet kaparintotta meg régiónk élvonalában a korábban a nemzeti harmad- és másodosztályban is megforduló alakulat. Több szempontból is nagyon sajnálatos ez a hír. A dolgok jelenlegi állása szerint, amennyiben marad a korábban kiadott sorsolási tervezet, két szabadnapossal kell számolnunk fordulónként az immáron csupán tizenkét társulatot felvonultató mezőnyben.